hmm

Le kell írnom egy gondolat együttest.
Szóval, nem tudom miért, de folyamatosan azzal húzom magam, hogy meg kellene ennem a maradék paradicsom-levest, de nem is kívánom. Szerintem ez ilyen visszamaradt rossz beidegződés, vagy tudom is én mi. Csak az a baj, hogy legtöbb esetben tényleg nem vagyok éhes, de azt mondom magamnak, hogy még, mert nem fáj a hasam a telítettségtől. Persze, ha meg tele a hasam, akkor meg rosszul vagyok, amitől feszültté válok. Néha nem értem a saját barom dolgaimat...
Mamával pedig lenn Spar-ban, nem is volt rossz, sőt. Komolyan nagyon féltem őt. Olyan érzés arra gondolni, hogy lehet, hogy valóban rákos, mintha egy üvegdarabot forgatnának a szívemben, és egyre mélyebb a seb. Csak nem szeretnék sírni, mert az már azt jelentené, hogy valóban baj van, pedig még semmi sem biztos. Azt mondta, a kemo-t nem vállalná, szóval ajánlom a Teremtőnek, hogy tartsa meg mamát, nekem! Nem szeretném őt elveszíteni, szerintem ezt már taglaltam.
Téma váltásként...valami vidámabb. :) Zsuzsi tökre izgul a cipője miatt, és ez annyira cuki. Főleg, hogy egy majd 40 éves nőről beszélünk. :D Alig várom már, hogy holnap este, torna után átvigyük neki anyuval, aztán már a képeket is kitehetem mindenhova. Amúgy, ahogy megtudtam, osztályból egy csomóan azt hitték, hogy vettem a cipőmet xD. Gondolom ezért nem lájkolták annyian, ahányat én elvártam, bár így is közkedvelt volt fészen a dolog. :)