Izzad a tenyerem

Vérszemem van. Forgok az Olivértől kapott irodaszéken, ami a gép előtt van, furcsán grimaszolok és furcsa hangot is adok ki. Kifejezve, hogy mennyire izzad a tenyerem, mennyire pirul az arcom, és hogy mennyire nevetségesen érzem magamat. Amikor már egy aszexuálisnak hitt fiú azt kéri, konkrétan írjam le, mi az amit szeretnék, nem köntörfalazva, miután már szerintem az egy órája húzott csevelyből megértett mindent. Mondtam a hormonok általi leigázást is, Bálint pedig értelmes fiú, képben van. Mondtam neki, hogy nyomdafestéket nem tűrő lenne az, amit leírnék...ezért inkább a fizikai tüneteket próbáltam neki átsugározni...piruló orca, izzadó tenyér...

Kimászni a befőttesüvegből

Bálinttal beszélek épp facén, így nem leszek túl hosszú. Napok óta azon kattogok, elnézést, hetek óta...hála az életrekelő hormonjaimnak, ugyanis a nyaralás óta egy szexuálisan éhes fenevadnak érzem magamat. Lényeg a lényeg, hogy azon kattogok, hogy mennyire kellene már valaki, akivel elveszíthetem a fejemet. Annyira hülye vagyok, mert ahhoz el kellene felejtenem gondolkodni, de az meg nem megy. Pedig utálom már ezt. Bálintnak fogalmaztam meg rendesen mire vágyom. Titokban el akarom veszíteni a fejemet. Olyat tenni, amivel akár árthatok is magamnak. Sőt még rosszabb, ha tudná a környezetem, akkor a szeretteimnek is árthatnék, mert rossz gondolatok fogalmazódnak majd meg bennük. Pedig annyira elönti perpillanat a vörös köd az agyamat, viszont kerek perec nem mondhatom meg, hogy én is azon középkori, hisztérikus nők cipőjében járok, akiket a nőgyógyász hűtött le vibrátorral anno. Mert ilyen is van, vagyis volt. Bár ki tudja. Egy szexre éhes nőnél nem lehet tudni. Tudom, borzalmas vagyok, de eddig nem kellett a szex, ám, most, hogy a hormonok megint lappanganak és dolgoznak. Csak arra bírok gondolni, hogy egy idő után fogom magamat, és felhívom Nándort, vagy felhívom Viktort. Azért őket, mert hozzájuk fiú-lány, kutya-macska barátság fűz. És velük még elképzelhető is lenne. Legalább nem egy ismeretlennel. Csak az a vicces, ha ezt bárki megtudná...sőt, én is röhögök magamon, mert amint ez a bejegyzés napvilágot lát, Móni rögtön meglátja majd, és ledrótozza Dórinak. De őszintén szólva nem érdekel, mert ne ő szabja meg nekem mit szabad és mit nem. Főleg miután Olivéren minden szükségletét kiélheti, mindent, amire csak vágyik. De én. Kiöregedtem már a plüssmacim csókolgatásából; Nem vagyok elég merész idegenekkel egy ágyba bújni; és nem fektetek be vibrátorba, uborkával többet nem játszom, és különben sincs olyan hely a lakásban, ahol csak magam lehetnék. Ennyit a panelekről. Hozzáteszem, Dóri kikötése az volt, hogy itt az ágyon semmit se ne...nem is bírnék, rosszul lennék. Szeretném titokban elveszíteni a fejemet, csak épp túl fontos számomra a külvilág véleménye. Megint győz majd a tartásosság, vagy ugyanilyen szenvedélyes lehetek valakivel, és csak idő kérdése már? Egyelőre a hormonjaim írják a játékszabályokat, én csak bábú vagyok....

Most

Attiláról álmodozom, és ahogy egyre jobban arra koncentrálok, hogy elengedjem, egyre jobban ragaszkodom az emlékeimhez, amiket vele éltem át. Ráadásul ma egy ilyen szex, szerelem, gyerekneveléssel kapcsolatos fogalomtári könyv akadt a kezembe, és a csók résznél, a "szentimentális" megfogalmazásnál nem tudtam nem Attilára gondolni. Túl szép is lett volna, pedig azt hittem eleget küzdöttem és megérdemlem az élettől őt. Bár már ez is olyan nyálasan hangzik. Sőt, érte képes lennék heti szinten minden reggel korán vérvételre menni, pedig attól mindig bepánikolok, csak kapnám őt vissza. Mert egyedül nem megy...miket beszélek...Nélküle nem megy.

reményt vesztettség

Tegnap kínok kínja között, itt fönn a nagy melegben és erős fokozatszámú ventilátorral a fejem mögött, az üléstől szétizzadva magam facebookkal próbáltam elütni az időmet. Visszatekintve az ezelőtti bejegyzés előtti listámat -hozzáteszem, szeertem rendszerezni a rövidtávú terveimet :)- sok mindent tudtam volna, bár bevallom, szerintem tisztában voltam a helyzet olyan szintű perverzitásával, hogy már az anti-mozgástól is izzadtam, így nem túl sok kedvem maradt semmihez. Azon is gondolkodtam, hogy csak lefekszem aludni, mert annyira nem telik az idő. Átmehettünk volna pedig Olihoz. Igaz ez a ma esti party valójában tegnapra volt szervezve, csak nem jött össze. Ráadásul annyira feszült voltam egész nap, igaz büszkén gondolok arra, milyen finom volt a délelőtti palacsintázás, és, hogy a turiban vettem megint 2 ruhadarabot, de egész nap ott lappangott bennem a rejtett feszültség, hogy mama valószínűleg nem, vagy csak nagyon nehezen megy bele a lakás elhagyásába éjszakára. Hát nem is tévedtem...Nekem van ugyan előtte tekintélyem, velem nem packázik, nem úgy szegény Dórival...Meg is beszéltük nagy nehezen, hogy oké, ő akkor elmegy, anyu kb 2 órája vitte le, alig akart menni, nem normális, paranoiás, és Isten bocsássa meg nekem, de utálom őt. A saját 78 éves nagymamámat, aki egyértelműen bomlott elméjű. Amúgy intelligens nő, csak iszonyatosan gonosz és rosszindulatú. Anyu is utálja, legalábbis nagyobb részben. Olyan mint én, vagyis, inkább én ütöttem ő rá. Ugyanolyan a természetünk és az életfelfogásunk csak a hit és vallás terén tér el. Ő született ateista, aki úgy gondolja, csak saját magára számíthat az életben. Én teista vagyok, csak még annál is másképpebb módon. Mindenesetre arra akartam kitérni, hogy az ő, meg az én lényemnek is egy része még szereti mamát, és nem engedi el a kezét a legsötétebb órákban sem, de egyszerűen ezt már fáj átélni, de tényleg. Dóri és Cila egyenesen utálják, Cila persze ennek nem ad hangot, miattunk. De átüt rajta is a dolog. Viszont mamának azért még a helyzetfelismerése jó, és ettől csak még felbőszültebb. Ma közölte, hogy Dóri már nem kötődik a családhoz. Ezt megértem. Majd hozzá tette, hogy anyu meg előttem sem nyílik már meg annyira. Én úgy gondolom eleget teperek neki, hogy ne csak a hisztérikus oldalát lássam egész nap. Ő tiszta mama, csak piciben, ugyanolyan paranoiás a viselkedése sokszor. És ő is mindent eltúloz. Ráadásul úgy ragaszkodik a pénzéhez, mint az életéhez...Mind olyan dolog, amilyen terhet mama örökített át rá. Én anyutól megkaptam a "ne találd meg még egyelőre az igazit, hanem menj feleségül egy alkoholistához, aztán váljatok el, és légy boldog a nagy ő oldalán". Remélem, ha elmegyünk a pszichonőhöz, akkor segít majd levetni az én sorskönyvemet. Mert bár úgy gondolom nyertes sorskönyv az enyém, de az élet bizonyos területein vannak anyától leörökölt foszlányok. Mint az előbb említett. Mivel hódolóim vannak, meg flörtök, meg satöbb, de egyszerűen az igazi, Attila, kikerül(t) a képből...Anno mikor mentünk a nőhöz, még nem voltam vele tisztába, hogy miket beszél, de mostanra megértettem. Hozzáteszem, akkoriban volt ez a nagyon sunyi időszakunk a fűvel és az alkohollal. De már akkor a szerep felcserélődésekkel jött a családon belül. Pszichoanalízist vezetett le a családról, én pedig a Sorskönyv óta jobban képbe vagyok, meg a pszichológia könyvek után. Így még könnyebb dolga is lesz. Remélem. A reménytelenségről akartam írni. De olyan, hogy reménytelenség nincs. Csak reményt vesztett ember van. Aki azért áll fel újra, mert tudja, hogy a remény örök, az maga a korlátok nélküli szabadság, amiért mindig érdemes küzdeni. Csak a felállás rész a nehéz...

1, 2, há', hol kezdjem?

Szóval, mint mondtam rengeteg minden van bennem most. Írnék a nyaralás élményeiről, arról, hogy milyen meghatározó dolgok történnek velem, miken megyek keresztül, arról, hogy napi szintű édességfaló lettem, aki fél attól, hogy combra is fog hízni, és, hogy ma üres a lakás este, mert megoldható lett, hogy a nagymama kitessékelődjön. A vén boszorkány. Vagy épp írhatok arról, hogy az ösztrogén szintem valószínűleg magasabb lett, nyaralás óta, cirka 2 hét alatt- azaz bögyösödtem, dúsabb lett a hajam, felsőtestre híztam , ami kifejezetten jól esik, mert combra nem, viszont még popóm is lett. De siránkozhatnék továbbra is a magam bénaságán és tétlenségén, hogy miért nem készült még el a Cila-cipő, amit apák napjára akartam adni neki, vagy, hogy miért nincsenek még kész tervek, amiket Ibolyának benyújthatok. Vagy hogy miért nem mentünk még el a pszichonőhöz, mert kéne, megvallom, hátha jobban rám lendít, vagyis a petefészkeimre. Illetve, hogy elmenjünk, elmenjek külön angolra Istvánhoz, hogy emeltérettségizhessek angolból év elején. Így kikerülhető a nyelvvizsga. Írhatnék a továbbtanulásról is, de arról is, hogy még miért nem raktam ki képeket a facén eladandó ruháimról, ugyanis, és ez jó, még ebben a melegben is rá bírtam magamat venni, hogy turi-körútra menjek. Hogy úgy mondjam, a ruhatáramat Kelly Bradshow is megirigyelné a szex és New Yorkból. Márka hegyek, könnyű pénzekért...Kurva klassz, megvallom. Szóval nagyon sok mindenről tudnék és fogok írni még. Főleg mert Dóri még nem ért haza, Móni pedig csak 7-re jön. Most nincs itthon senki sem, olyan felszabadító, hogy meztelenül is táncolhatnék a lakásban. Vagy ahogy az a közhelyes amerikai filmekben van magamhoz nyúlhatnék a "saját" szobámban. Ilyet nem tennék soha, főleg, hogy Dórival közös az ágyunk. Kihúzhatós, kanapés. Megölne a bűntudat, nagyon kellemetlen lenne. Bennem pedig ettől nagyobb tartás van, ahogy mama mondja. Igen, valamilyen szinten ezzel tisztában vagyok én is, meg a körülöttem élők is. Figyelembe véve, hogy (hál'istennek) a környezetben adnak a véleményemre, elismernek, és nem vágnak a szavamba. Sőt, Éva műveltnek béklyózott meg, Móni pedig kerekre nyílt szemekkel -tök ari- hallgatja minden mondatomat, még az aranyköpéseimet is. Bár tartás ide vagy oda, olyan jó lenne már mellém valaki, aki átölelne, a másik nem koronás tagjai közül. Akivel szintet léphetnénk...Gábor után végre. Mert már úgy érzem magamat, mint egy 60 éves vaginizmusban szenvedő nő. Bár ha azt veszem, hogy a mai 60-asok java még rendszeresen él nemi életet, akkor én még annak sem vagyok jó. Viszont vannak igényeim, szükségleteim, amiket a zuhanyrózsa nem fog megoldani. Vibrátorba meg nem azért nem fektetek be, mert drága, vagy mert frigid vagyok, hanem mert nincs olyan rész ebben a talpalatnyi kis lakásba, ami szerintem 20 után először lesz üres, és életünkbe először-hozzáteszem, 18 évesen, csak Dórié, meg az enyém, és csak egy éjszakára, nevetséges- szóval nehezen kivitelezhető olyan helyiséget találni, ahol bárminemű szükségletkielégítést végezhet az ember. Én "tartásos" még arra is gondoltam, hogy áthívhatnánk estére a Nándort, vagy esetleg Gábort, mert a hormonjaim, mióta kicsivel nagyobb lángon élnek, azóta jobban is hajtanak engem. Észrevehető, ha már Gábor is a képbe jött...Nem azt mondom, hogy ezért utálom a hormonjaimat, mert nem, igaz, újonnan úgy meglódult a rendszer, hogy tisztasági betét hegyeket használok el. Már csak a menzesz kell, de az csak a pszichonő révén lesz elérhető a számomra, úgy érzem. Elnézést a szabadszájúságért, de mentségemre szóljon, hogy sokat edzettem, meleg van, és....egyedül vagyok.

gondozó

A nyaralás utáni lábadozásnak vége, kb 1 hét volt. Rengeteg gondolat felgyülemlett bennem mostanra, és rengeteg el nem végzett cselekedet. Pedig sok dologról érzem és tudom, hogy jó lenne már most belevágni, elkezdeni, mert előrébb visz az életben. De néha könnyebb elkezdeni agonizálni a meleg, vagy a tétlenség miatt, mintsem egyet inkább előre lépni. Kicsikét néha magamba, na meg a körülöttem élők fenekébe kellene csípnem, hogy emberek álljunk föl és cselekedjünk, ne csak egy helyben álljunk. Gondolok itt arra, hogy tervben van, hangsúlyozom tervben...hogy neten utána nézek ilyen öko, meg zöld dolgoknak, hogyan segítsem a környezetemet, mert ez a felmelegedés ami van, rettenet. Pedig szeretném, ha még az unokáimnak sem kellene a Marson élniük, és a Földet csak képről ismerni. Lehet nem ennyire "vészes" a helyzet, de akkor is, pár év alatt már az átlag hőmérséklet a melegebb napokon a 44 fok...Ez már koránt sem normális. Ezt követi még az is, hogy egyszerűen csak fáradt vagyok mélyebben belegondolni fontos kérdésekbe és nagy dolgokba. Amikbe valóban bele kellene. Amiket végig kéne zongoráznom a fejemben, hogy összébb álljon a világról alkotott kép bennem. Néha még ez is lehetetlen feladat a számomra, úgy érzem. Nem vagyok képes azonosulni a világ csomó jelenségével és úgy általában az emberekkel. Szerintem ezért sincs párkapcsolatom...Képtelen vagyok másokhoz igazodni, ugyanakkor sosem szeretnék senkinek szándékosan kárt okozni. Dórinak sem, még ha sokat is veszekszünk, ami sokszor csak elég nevetséges módja a feszültség levezetésének. Freud tudná, hogy ez tudat alatt dől el, és meg is mondaná milyen probléma miatt van ez a sok szócsata köztünk, mert mi valószínűleg csak felszínes okokat tudnánk felsorolni. Ez a bejegyzés kicsit túl filozofikus, de kezdésnek nem rossz. Miután tegnap délután elkezdtem magamat megkérdőjelezni, ugyanakkor nem utálni, mert bennem is van egy "Nina", mint Margaux Fragoso-ban ( Csak ha te is akarod...c könyvből mindenki megérti), aki magabiztos, ha férfi közelbe ér, rideg, de mégis a legszeretetreméltóbb lény közel, s távol. Olyan, mint egy macska, csak angol Wc-t használ alom helyett.