Dóri

Szeretem Dórit, valahogy olyan toleráns velem, és ez nagyon jól esik. Nagyon szeretem őt. Visszaolvasva láttam, hogy írtam a "kapcsolatnormalizálásról" és esküszöm jobban csinálja, mint én. Annyira odafigyel rám mostanában, néha már csodálkozom is, mert most olyan dolgokon, amik miatt régen napokig nem szóltunk volna egymáshoz, vagy rosszabb esetben megtépjük egymást, lerendezzük, veszekedés és konfliktusmentesen. Remélem érzi rajtam mennyire szeretem őt. Az a baj, hogy ez most egy elég kommersz szöveg lett, de éhes is vagyok, ráadásul melegem van, meg valahogy ezt nem lehet szavakba önteni...

Péntek az én napom

Hát, érdekes ez a hét is. Ez bőven jó nyitómondat, mert annyira tartalmat, mint a fejem ebben a pillanatban. Blogolni is csak azért blogolok most, mert van időm, kb 10 percem még. Ráadásul érzem, ha most nem teszem meg, soha, a föld alá meg még nem vezették be az internetet, hogy a túlvilágról üzenhessek, ha összeroppanok. :D Bár így távolabbról szemlélve, Pál Feri pszichológus szavait viszonylag idézve azt tudnám mondani, hogy semmi komoly problémám nincs. Néha olyan, mintha a fogyasztói társadalom egy alapjáraton hisztériás generációt nevelne fel. Végtelen eszmefuttatás lenne ezt kifejteni. Arra is rájöttem, hogy ha a saját fejem után megyek, akkor rájövök, hogy van véleményem, csak nem szívesen osztom meg senkivel, mert az őszinteség fáj, néha meg tapintatlan. Mindent inkább relatívnak nevezek el, mert akkor nincs jó vagy rossz választás. Holnap este pedig iszom. Erre már felkészültem, hosszú hetek vannak mögöttem, ráadásul ünnepelnem kell, megcsináltam a cipőt, és képbe jött még egy megrendelésem, ami azért karácsony előtt elég jó :D Ráadásul mivel nem eszem édességet, kicsit feszesebb is lettem, 2 hét alatt...de nem akarok újra csont és bőr lenni. Mellek nélkül. Félek ettől, szóval most nagyon figyelem a testemet. Elég ha nem feszül a nadrág rajtam, nem kell, hogy lógjon is. :S

Nem tudom mondtam e de kész az Indgrid-cipő :) Persze a kedves kliens nem szándékozott még mindig érte jönni, minek után 2 nap alatt megcsináltam, sőt, nekem kellett volna neki elvinnem a Blahára. De mivel nekem "büdös a munka" nem tettem meg. Nem tudom bánjam-e, minekután pénzem nincs, de hatalmas igényeim vannak. :( Nembaj, ma írtam neki, mikor szándékozik eljönni értük. Majd teszek fel pikcseket. :) Haaj, azt kívánom bár anyunak is jobban menne a dekor. Szegény, látom rajta mennyire szenved, mert olyan kevés a megrendelő. Nemsokára pedig karácsony, minimum egy sarkot kellene ahhoz keresnem, hogy bármi kis pénzem legyen...

Szeretem Kosztolányit és Babitsot. Ez a Freud-i lélektan nagyon bejön. És mindig megígérem magamnak, hogy majd MA felmegyek a könyvtárba és kiveszek egy kötetet vagy művet tőlük, de még nem jutottam arra a szintre...epic fail. Szerintem így műveletlen maradok örökre. Már csak attól félek, hogy mi lesz velem, ha már most ennyire passzívan viszem véghez az efféle igénykielégítéseimet? :O Nem szabad többszintes házba költöznöm, mert vagy soha többet nem jövök le az emeletről, vagy soha nem megyek fel, mert a majd MA az mindig MA és még EGY nap... Holnap úgyis kiállításmegnyitó, majd talán utána...addig ki kell gondolnom mit akarok pontosan.

Fenn a János-hegyen (énekelve :D)

Ha egy hete valaki azt mondja, hogy mégis csak elmegyek a táncpárommal, egy egész napra, a János-hegyre, akkor -nem azt mondom, hogy kiröhögöm, mert az nem szokásom- biztos, hogy bolondnak nézem. Sőt, mivel pénteken, miután összehoztuk a kiállításomat, végre, nem volt internet, így gondoltam megszűnt az egyetlen csatorna, amin keresztül elérhető vagyok a számára. Nem mondom, kicsit megkönnyebbültem, hogy nem kell hazudnom neki a lemondás ürügyét illetően. Majd nem bírtam tovább és felmentem mobilnetre, hogy intravénásan megkapjam a napi face adagot, erre láttam, hogy írt. A többi meg már történelem...egy szónak is száz a vége...elmentünk szombaton a János-hegyre. Nem akartam esélyt sem adva ilyen kiélezett helyzetbe hozni, és hát, azt hiszem életem egyik legjobb napja volt. Ugyanúgy, mint az azelőtt egy héttel megeső szalagavató. Annyit beszélgettünk, és sétáltunk, és beszéltünk és nevettünk, nagyon sokat. Pedig álmomban sem hittem volna. Nagyon pihentető volt, és felszabadító. A kilátóban pedig a lelkem összeolvadt a tájjal, annyira felemelő volt, mintha szállnék az égben...egyszerre volt hihetetlenül közel, mégis elképzelhetetlenül messze a minket körbevevő táj. Csodás volt. Végül pedig, mert előttem normálisan enni, igaz figyelmeztetnem kellett rá. Szóval, a végére már tényleg a tipikusan nagyon régi ismerős színvonalat ütöttük meg. Nagyon klassz volt. Igaz, ő csókot szeretett volna, meg kézfogást, de perpillanat én annyira ködben ülök. Múlt héten még Attila volt a mindenség...most viszont még leírni sem bírom, hogy mit érzek... Valahogy össze vagyok zavarodva, és csak azt akarom, hogy semmi és senki se siettessen. Talán ez a szerelem. Sosem ismerem fel időben...Ráadásul az a baj, hogyha azt érzem, amit az utóbbi egy hétben, akkor az a baj, ha meg nem érzek semmit akkor meg az. Istenem de nyőgve-nyelős bejegyzés. Kifejezetten "nehéz olvasmány". Kőszívű ember fiai...

dráma-hegyek

Tudom, hogy tanulnom kellene, de meg kell ragadnom az alkalmat az írásra. Pedig még mindig nem vagyok lelki beteg, sőt. Igaz elég sokat gondolok mostanában a halálra, mint folyamatra. Ma épp az jutott az eszembe, hogy akár ma is meghallhatok, és, hogy ez semmivel sem lenne másabb, mintha holnap vagy azután halnék meg. A már lejárt utak és a kimondott szavak semmivel sem jelentenének többet, mint az az előtti napon. Talán csak az inger ugyanaz és a száraz pszichológia. Hogy csak azt nem becsüljük meg, aki igazán közel áll hozzánk. És, hogy túl természetesnek vesszük mások figyelmét, jelenlétét, szeretetét...törődését. Igazából dráma hegyekkel akartam volna indítani. Mert folyamatos dráma-körforgásokat látok minden blogban. Leszámítva Montagot, de ő meg anyuka lett. Vagy a faszkivan blogot. Érdekes, bennem sajnos lehet nem egy fogalom-cicomázó gép, hanem egy esztergapad veszett el, minek után végre megnyílt a sulis kiállításom, és elvileg mindegyik rajzom ugyanolyan "beteg". Érdekes, amennyire "betegek" a képek, annyira nem érzem azt, hogy a társadalom negatív karakterei közé tartozom, akik bántanak másokat, vagy csak simán defektesek. Egy jó blog titka, hogy kevés fér egy bejegyzésbe... ;)

Most valaki vagy olvassa a blogomat, vagy én nem szedtem ki a pipát a bejegyzés megtekintős ablakból :O

O

És igen, eléggé kényes a helyzet számomra. Hétvégén, mint kívülálló éreztem magamat a saját otthonomban. Mint kiderült magamban generáltam csak az érzést. Szerintem ugyanakkor minden okom megvolt rá. Konfliktus kerülő természet vagyok ez tény, de ez nem azt jelenti, hogy nekem nem fáj semmi, vagy ezért meg azért nem leszek mérges, esetleg a saját érdekeimet szem előtt sem tartom. Így időnként igencsak össze tudunk kapni Dórival. Igaz, nagyon szeretem, szerintem ennyire még nem szerettem őt soha. És ő sem engem. Ehhez is fel kellett nőni. De neki mindig ott lesz Olivér, aki tulajdonképpen a másik fele. Félelmetes, mert olyan, mintha Dóri lenne fiúban. Testvéremként szeretem, viszont utálom az érzést, hogy Dórival igenis összefoghatnak ellenem, és esetleg elnyomhatnak. Nem szeretnék senkivel sem összeveszni meg semmi, és nekem lenne kellemetlenebb, mert egymást erősítik úgyis. Ráadásul általában azt sem Dóri, sem Olivér nem tudja, hogy ha baj van akkor én mit gondolok, mit érzek. Persze a túlzott "én" jelenlét sem jó. De ez annyira frusztrál, mert ahányszor összeveszünk Dórival, mindig az jár a fejemben, hogy persze, ő neki ott van Olivér, mondhatja neki a bajait. Szidhat engem, még ha van is abban igazság ami miatt kiakadtam. De én alapvetően nem fogom elpanaszolni az én sérelmeimet, csak, hogy mentsem az irhámat, és nem szeretnék elnézést sem kérni az aktuális lelkiállapotomért, főleg, ha van benne realitás az adott helyzetre nézve. Ugyanakkor nem akarok összeveszni sem, senkivel. Alapjáraton 2 az 1 ellen felállásban egymás véleményét osztva majd nem értenek velem egyet, vagy meg sem értenek engem. Szombaton is, a tökéletes este után hazajőve idegen testnek éreztem magamat a saját szobámban, aztán azon gondolkodtam, hogy mit keresek én itt? majd rájöttem, hogy máshova meg nem mehetek. Ergo, meneküljek az érzéseim elől, és szabadkozzak szemlesütve, hogy meghallgassa valaki, hogy nekem milyen érzés, ha engem cserben hagynak. Nem, szombaton nagyon kényelmetlenül éreztem magamat tényleg...de az elveim ellen való lett volna, ha ott ilyen "na akkor tisztázzuk" értelemben elkezdem Olivérnek mondani, hogy "basszameg, nagyon rossz, hogy Dóri fejében laksz, és az ő nézőpontját tudod osztani, mert azt ismered" egyoldalú ez az egész. Ellenem minden konfliktusban ketten vannak. De nem tagadhatom meg magamat azzal, hogy az érzéseimért kérek bocsánatot, beelőzve, hogy megbántsanak. Elég bántó volt a bizonytalanság szombat este és vasárnap reggel, azon morfondírozva, hogy a viccesnek szánt beszólások, viccek vagy inkább beszólások-e. És nem nem én képzelem túl...én meztelencsiga vagyok minden meccs alatt, neki meg hűséges vérfarkasa Olivér, aki már csak azért is őt védi, mert szereti. A szerelem, amit iránta érez nem fáj, sőt öröm, csak azt nem szeretem, hogy egy egy összekapás alkalmával úgy érezhetem magamat, mint a fekete bárány, akinek időről időre mentegetőznie kellene, hogy de amúgy ha megnézed szürke és nem fekete a bundám.... Ráadásul szeretem annyira Olivért, hogy ne akarjak vele konfliktusba kerülni, de mentegetőzni meg nem fogok, még ha néha ez kellene ahhoz, hogy az agyi mérleg nyelve egyensúlyba jöjjön. Ebből csak én jöhetek ki rosszul...

Najó, lehet csak az alacsony vércukrom miatt, de nem bírom visszaolvasni a blogomat. Ennyi hisztériát egy helyen, jézusom. Mintha állandóan csak menstruáltam volna. Szegény Viktor. Hogy lehettem akkor ilyen? Bár magamat ismerve, szinte, képtelen vagyok lehorgonyozni valaki mellett, nem tudom miért. Pedig nálunk a családban mindenki az a jámbor társaság kedvelő fajta. Elvileg én is. Fúú, de mennyire elviselhetetlen lehettem akkor. Most bezzeg van, hogy visszasírom a kedvest, de hál'Istennek, amint meglátom a lájkolt hülyeségeit meg az idétlen kiírásait, a tűz lángja kevésbé éget már. Hm, lehet nem is ő kell, csak valaki, akiből én is tudok töltekezni. De ha már valaki, akkor csak az az egy valaki. Közben Dórinak ott van Olivér, Anyunak Cila. Én meg amennyire szociopata vagyok...vagyis...amennyire érdekes hozzáállású vagyok, egyáltalán nem vagyok féltékeny, meg nem fáj látni, meg semmi hasonló, csak úgy kívánom magamnak, hogy bár az én kiszemeltem is visszatérne. Már a nevét is félek leírni. Ahogy felidézem őt a fejemben érzem, ahogy egyre pirosabb az orcám, kiver a víz, és izzad a tenyerem. Utolsó összefutás előtti alkalommal volt 5 percem, hogy úgy tegyek a buszon állva, mintha nem látnám, hogy 2 m-re áll tőlem a megállóban, mereven velem szemben. Anyám, az az 5 perc, észrevett engem, én pedig tökéletes színészi alakítást nyújtottam, remélem, s kacéran mosolyogtam Dórira, majd megdicsértem a körömlakkját. Mindezt téve úúúgy, hogy véletlen se látszódjon, hogy farkasharapó vagyok :'). Természetesen mindez alatt úgy éreztem, mintha 3x gyomron rúgtak volna, aztán még meg is csikiznének, egyszerre volt iszonyatosan rossz és iszonyatosan jó. Mint egy ajándék, amire olyan régóta vársz, és olyan, de olyan izgatott vagy... A tazmánördögöknek egész életükben egy párjuk van. Nekem is, csak ő még várat magára. Szerelem, te idegméreg.

Basszus, realizálnom kell, hogy mióta elkezdődött a suli, fel sem jöttem ide :'( Félő lesz látni a nézettséget, már ha van, és azt, hogy nyáron mit gondoltam a világról... Most megvagyok. Minden klassz, az enyhe fáradtságot leszámítva. Mindennap edzek, kicsit visszafogom a nassolást is :D. Ezen kívül pedig, elkészítettem még egy cipőt, amit majd ki is teszek ide. Asszem életem legjobbja, ha azt vesszük, hogy mik voltak a reakciók. Kicsit komolyabb, mint a többi. :) Az érzéseim továbbra is változatlanok. Szerelmes vagyok, még mindig ugyanabba a fiúba. Köszönőviszony áll fenn köztünk, és el nem táncolt táncok. Értelmetlenül hangzik, de így van. Ugyanakkor képtelen vagyok lefagyasztani magamat, ráadásul olyan nyitott szívem van, hogy visszautasítani és megbántani képtelen vagyok bárkit is. A nyomásnak pedig rögtön engedek. Szerintem ezt anyutól tanultam el. :( Szóval hétvégére már megvan a program a "kedves" keringő partneremmel. Ugyanakkor egyik kedves barátom szalagavatón nyújtott teljesítménye valahogy még jobban emelte az amúgy sem pislákoló fényét a szememben. Egy pillanatra úgy éreztem, hogy csordultig van a szívem szeretettel, aztán még többször is. Euforikus voltam egész szalagavató alatt. Életem egyik legjobb estéje volt. :) Ezt így, visszatérőnek. (asszem ezen a héten több lesz az időm, múlt héten minden nap 2 doga lement, szóval :) )

Kopaszi

A nyár utolsó közösségi élménye a Kopaszi-gáton való pipázás volt. Na nem ám nagyképűsködöm, mert először jártam ott életemben, de nagyon kellemes hely. Igaz a fű kicsit nedves. Haha, Olivér. És sokan alszanak ott, meg van pár iqfighter is. Mint például a "furccsapáros", akik két zacskó pattogatós kukoricával mentek ki, csak mikrót felejtettek el kivinni magukkal. Kis meggondolatlanok. :) Vicces volt. :D Andrást is jó volt újra látni végre, nem mintha gyengéd érzéseim lennének az irányába, csak felnézek rá...vagyis rá is. Szerintem minden ismerősömet, szerettemet tisztelem, mert mindenkiben van olyan dolog, ami miatt fel tudok rá nézni. Pl, Dóri a múltkor faképnél hagyott az utcán, mert nem akart veszekedést gerjeszteni. Büszke voltam rá, és nagyjából egy hónapja próbáljuk a viszonyunkat normalizálni, és jól is megy. Örülök ennek. Lehetnék sokkal hálásabb az életemért, meg a lehetőségeimért, a szeretteimért, de mégis mindig sír a szám. Kurvára erőt kellene magamon vennem, hogy ne az érem negatív oldalát figyeljem. Igazság szerint, amióta apa meghalt, nem kell magamban küzdeni azért, hogy csönd és nyugalom legyen...Ezért már a híres "pozitív-töltésű" szemüvegemet sem kell hordanom, hogy minden rendben legyen... De ez sem 100%-ban felel meg, mert mintha kódolva lenne az emberekben a "nem lehetek boldog" tudat. Rá kellene ébrednem, hogy minden csodálatos, és Candide féle angel-man kóros egyénkét kellene szemlélnem magamat 10 lépés távolságból. Ha pedig azt mondanám, egy állandósult közhellyel élve, hogy majd holnap nekiállok, akkor az is már csak csütörtökre vonatkozna, mert már 5 perce szerda van.

I can write

Egy hét no answering után írtam Viktornak. És most ha ezt Móni olvassa, akkor én beelőztem a jelen pillanatban itt ülő énemet, mert megosztottam vele, hogy írni fogok Viktornak (nem nem kezdek inkább magánkönyvbe, mégha így nem is lehetek annyira kitárulkozó) De lényeg a lényeg írtam neki, kicsit támasz nekem a sötétben. Nem is tudom kire mondtam utoljára, hogy zseblámpa a sötétségben a számomra. Esküszöm nem jut eszembe. Rövid az elmém. Már hallucinálok is, mert nem bekapcsolt tévé mellett azt hittem megy, úgy hallottam. Ráadásul szeplőtelenül meg is termékenyülhettem, ugyanis, annyira farkaséhes voltam tegnap meg azelőtt...ma csak azért nem mert az esti zöldségezéstől úgy fáj a hasam. De tudom a megoldást, a salátát ebédre, és joghurtot vacsorára opció jobb, és nem túl nagy adag saláta, mert ez gyilkosság, amit érzek, szegény gyomrom... És napi 2 órákat edzem, a minimum az 1500 ledolgozott kalória...De minél magasabb a ledolgozott kcal-k száma, annál jobban a dagad a nemlétező nudli a nadrágomban. Ami azért vészes, mert nem egészséges dolog...főleg, hogy a végén már-már lezúgok a bringáról. Igaz, cserébe minden edzés előtt megjutalmazom magamat valami édessel, de az biztos, hogy valamivel, amiben csoki van. Szóval sunshine van! :)

Szerintem elvesztettem az összes látogatómat, pedig bennem is megvan az a szörnyű exchibionista

Üvegfal

Szerintem elvesztettem az összes látogatómat, pedig bennem is megvan az a szörnyű exchibionista hajlam, hogy szeretem, ha egy nap minél többen megnézik, persze jó szokás szerint magam ellen dolgozom megint... Vagyis a vágyaim ellen. Furcsa, mert bár nem tudom, Olivér, igen te!, hányszor fog benézni hozzám, de furcsa lesz, hogy belelát a fejembe. A legtöbben ugyanis javarészt csak azt látják belőlem, hogy ökörködöm és kedves vagyok. De ez a blog nekem olyan mint egy kis szobácska, ahol van egy üvegfal, ami elhatárol, mégis összeköt engem a külvilággal. Szóval elég érdekes. Főleg, hogy annyi minden leírni valóm van. De nem akarok egyszerre túl terjengősen írni. Csak olyan klassz lenne megjegyezni minden szépet és klasszat, ami történt velem. Nevetségesen jelentéktelennek tűnő dolgokat, mint "ma megnézett egy nagyon helyes fiú", vagy, hogy utóbbi időben a morcos fiú, a hatodikról, a szép arcával, az utóbbi időben mindig mosolyog rám, úgy...és hogy ez mennyire tetszik nekem. Na meg, hogy olyan vagyok, mint aki bikaajzószert kapott, és szeretnék már újra szenvedélyt átélni. Főleg, hogy bármennyire is örök elégedetlen vagyok magammal, az egyik részem szereti ezt a nyomi teremtést ami vagyok...főleg a csíkos nadrág után, a dicsérő szavak és pillantások, a már alig izmos test, és az életemben nem volt ekkora mellem érzés után, úgy érzem készen állok. Vége a hormonális hibernációmnak, és mégis...Jelöltek persze vannak, csak alkoholra elköltendő pénzben szűkölködöm. Szeretnék már egy igazán vad, ereszed el a hajam estét... És szerintem ezzel nem csak én vagyok így...

A lelki bajokra a leghatásosabb gyógyír a blogolás

Vége van a nyárnak, de hűvös szelek még nem járnak. Egyedül a fejemben, vagy a szívemben. Mindenki maga döntse el, honnan származnak az érzéseink. Annyira utálom, hogy vége a nyárnak, olyan, mintha leláncoltak volna, még vagy 300 nyomorúságos napra. Komolyan mondom, ahogy vége lett a nyárnak és betettem a lábamat az iskola falai közé, megint elkapott az az egész éves feszültségnek a szele. pedig ezt baromira nem szeretném. A reggeli gyomorideg, hogy elég jól nézek-e ki, hogy vajon elkésünk-e. Utálom. Ma is majdnem elsírtam magamat a buszmegállóba, basszus, mintha legalábbis Afganisztánba lettem volna kiküldetve. Nevetséges. Főleg, hogy rám ment a csíkos nadrágom. A fenekemet kellett volna a földhöz verdesnem örömömben, vagy kézen állva járkálni fel-alá. Ráadásul a kedven c karkötőmet is megtaláltam. Egy kiadós panaszáradat után. Rájöttem, ha kipanaszkodom magamat és feladom a ragaszkodást, akkor valószínűleg a következő pillanatban mindent megkapok amiért addig csak sírt a szám. Vicces, mert az élet így mindig rám cáfol. Amúgy ezentúl a blogom énblog lesz. Kell egy hely ahol kisírhatom minden bánatomat, savazhatok és ironizálhatok picit. Ugyanis ezeket a dolgokat nem mindig sikerül kiszorítanom az általam tanúsított reakciók és érzések sorából. De hátha itt kiélve ezeket a negatív, de mégis nevetséges dolgokat, a napi feszültségszintem lecsökken. Bár a savazásnak nem vagyok híve, pedig szoktam azt is néha, de sose látványosan. És olyankor szemétnek is érzem magamat. Baromi rossznak. Azt sem tudom ki vagyok igazából, csak egyben vagyok biztos; hogy próbálok olyan lenni, amilyennek az emberek kívánnak...legalábbis egy részem. Ui.: elkezdtem magamról magamnak egy könyvet írni, és miközben azt a töménytelen mennyiségű, összefüggéstelen első bejegyzésemet összedobtam, majdnem rosszul lettem, szóval rájöttem, inkább blogolok, és utálom majd, hogy életem szerves alkotórészei, Dóri, Olivér, Móni, időnként be-betekint, de magamnak írni, úgy, hogy a saját gondolataim terjengésében elvesztem önmagam, na az nem megy...

Izzad a tenyerem

Vérszemem van. Forgok az Olivértől kapott irodaszéken, ami a gép előtt van, furcsán grimaszolok és furcsa hangot is adok ki. Kifejezve, hogy mennyire izzad a tenyerem, mennyire pirul az arcom, és hogy mennyire nevetségesen érzem magamat. Amikor már egy aszexuálisnak hitt fiú azt kéri, konkrétan írjam le, mi az amit szeretnék, nem köntörfalazva, miután már szerintem az egy órája húzott csevelyből megértett mindent. Mondtam a hormonok általi leigázást is, Bálint pedig értelmes fiú, képben van. Mondtam neki, hogy nyomdafestéket nem tűrő lenne az, amit leírnék...ezért inkább a fizikai tüneteket próbáltam neki átsugározni...piruló orca, izzadó tenyér...

Kimászni a befőttesüvegből

Bálinttal beszélek épp facén, így nem leszek túl hosszú. Napok óta azon kattogok, elnézést, hetek óta...hála az életrekelő hormonjaimnak, ugyanis a nyaralás óta egy szexuálisan éhes fenevadnak érzem magamat. Lényeg a lényeg, hogy azon kattogok, hogy mennyire kellene már valaki, akivel elveszíthetem a fejemet. Annyira hülye vagyok, mert ahhoz el kellene felejtenem gondolkodni, de az meg nem megy. Pedig utálom már ezt. Bálintnak fogalmaztam meg rendesen mire vágyom. Titokban el akarom veszíteni a fejemet. Olyat tenni, amivel akár árthatok is magamnak. Sőt még rosszabb, ha tudná a környezetem, akkor a szeretteimnek is árthatnék, mert rossz gondolatok fogalmazódnak majd meg bennük. Pedig annyira elönti perpillanat a vörös köd az agyamat, viszont kerek perec nem mondhatom meg, hogy én is azon középkori, hisztérikus nők cipőjében járok, akiket a nőgyógyász hűtött le vibrátorral anno. Mert ilyen is van, vagyis volt. Bár ki tudja. Egy szexre éhes nőnél nem lehet tudni. Tudom, borzalmas vagyok, de eddig nem kellett a szex, ám, most, hogy a hormonok megint lappanganak és dolgoznak. Csak arra bírok gondolni, hogy egy idő után fogom magamat, és felhívom Nándort, vagy felhívom Viktort. Azért őket, mert hozzájuk fiú-lány, kutya-macska barátság fűz. És velük még elképzelhető is lenne. Legalább nem egy ismeretlennel. Csak az a vicces, ha ezt bárki megtudná...sőt, én is röhögök magamon, mert amint ez a bejegyzés napvilágot lát, Móni rögtön meglátja majd, és ledrótozza Dórinak. De őszintén szólva nem érdekel, mert ne ő szabja meg nekem mit szabad és mit nem. Főleg miután Olivéren minden szükségletét kiélheti, mindent, amire csak vágyik. De én. Kiöregedtem már a plüssmacim csókolgatásából; Nem vagyok elég merész idegenekkel egy ágyba bújni; és nem fektetek be vibrátorba, uborkával többet nem játszom, és különben sincs olyan hely a lakásban, ahol csak magam lehetnék. Ennyit a panelekről. Hozzáteszem, Dóri kikötése az volt, hogy itt az ágyon semmit se ne...nem is bírnék, rosszul lennék. Szeretném titokban elveszíteni a fejemet, csak épp túl fontos számomra a külvilág véleménye. Megint győz majd a tartásosság, vagy ugyanilyen szenvedélyes lehetek valakivel, és csak idő kérdése már? Egyelőre a hormonjaim írják a játékszabályokat, én csak bábú vagyok....

Most

Attiláról álmodozom, és ahogy egyre jobban arra koncentrálok, hogy elengedjem, egyre jobban ragaszkodom az emlékeimhez, amiket vele éltem át. Ráadásul ma egy ilyen szex, szerelem, gyerekneveléssel kapcsolatos fogalomtári könyv akadt a kezembe, és a csók résznél, a "szentimentális" megfogalmazásnál nem tudtam nem Attilára gondolni. Túl szép is lett volna, pedig azt hittem eleget küzdöttem és megérdemlem az élettől őt. Bár már ez is olyan nyálasan hangzik. Sőt, érte képes lennék heti szinten minden reggel korán vérvételre menni, pedig attól mindig bepánikolok, csak kapnám őt vissza. Mert egyedül nem megy...miket beszélek...Nélküle nem megy.

reményt vesztettség

Tegnap kínok kínja között, itt fönn a nagy melegben és erős fokozatszámú ventilátorral a fejem mögött, az üléstől szétizzadva magam facebookkal próbáltam elütni az időmet. Visszatekintve az ezelőtti bejegyzés előtti listámat -hozzáteszem, szeertem rendszerezni a rövidtávú terveimet :)- sok mindent tudtam volna, bár bevallom, szerintem tisztában voltam a helyzet olyan szintű perverzitásával, hogy már az anti-mozgástól is izzadtam, így nem túl sok kedvem maradt semmihez. Azon is gondolkodtam, hogy csak lefekszem aludni, mert annyira nem telik az idő. Átmehettünk volna pedig Olihoz. Igaz ez a ma esti party valójában tegnapra volt szervezve, csak nem jött össze. Ráadásul annyira feszült voltam egész nap, igaz büszkén gondolok arra, milyen finom volt a délelőtti palacsintázás, és, hogy a turiban vettem megint 2 ruhadarabot, de egész nap ott lappangott bennem a rejtett feszültség, hogy mama valószínűleg nem, vagy csak nagyon nehezen megy bele a lakás elhagyásába éjszakára. Hát nem is tévedtem...Nekem van ugyan előtte tekintélyem, velem nem packázik, nem úgy szegény Dórival...Meg is beszéltük nagy nehezen, hogy oké, ő akkor elmegy, anyu kb 2 órája vitte le, alig akart menni, nem normális, paranoiás, és Isten bocsássa meg nekem, de utálom őt. A saját 78 éves nagymamámat, aki egyértelműen bomlott elméjű. Amúgy intelligens nő, csak iszonyatosan gonosz és rosszindulatú. Anyu is utálja, legalábbis nagyobb részben. Olyan mint én, vagyis, inkább én ütöttem ő rá. Ugyanolyan a természetünk és az életfelfogásunk csak a hit és vallás terén tér el. Ő született ateista, aki úgy gondolja, csak saját magára számíthat az életben. Én teista vagyok, csak még annál is másképpebb módon. Mindenesetre arra akartam kitérni, hogy az ő, meg az én lényemnek is egy része még szereti mamát, és nem engedi el a kezét a legsötétebb órákban sem, de egyszerűen ezt már fáj átélni, de tényleg. Dóri és Cila egyenesen utálják, Cila persze ennek nem ad hangot, miattunk. De átüt rajta is a dolog. Viszont mamának azért még a helyzetfelismerése jó, és ettől csak még felbőszültebb. Ma közölte, hogy Dóri már nem kötődik a családhoz. Ezt megértem. Majd hozzá tette, hogy anyu meg előttem sem nyílik már meg annyira. Én úgy gondolom eleget teperek neki, hogy ne csak a hisztérikus oldalát lássam egész nap. Ő tiszta mama, csak piciben, ugyanolyan paranoiás a viselkedése sokszor. És ő is mindent eltúloz. Ráadásul úgy ragaszkodik a pénzéhez, mint az életéhez...Mind olyan dolog, amilyen terhet mama örökített át rá. Én anyutól megkaptam a "ne találd meg még egyelőre az igazit, hanem menj feleségül egy alkoholistához, aztán váljatok el, és légy boldog a nagy ő oldalán". Remélem, ha elmegyünk a pszichonőhöz, akkor segít majd levetni az én sorskönyvemet. Mert bár úgy gondolom nyertes sorskönyv az enyém, de az élet bizonyos területein vannak anyától leörökölt foszlányok. Mint az előbb említett. Mivel hódolóim vannak, meg flörtök, meg satöbb, de egyszerűen az igazi, Attila, kikerül(t) a képből...Anno mikor mentünk a nőhöz, még nem voltam vele tisztába, hogy miket beszél, de mostanra megértettem. Hozzáteszem, akkoriban volt ez a nagyon sunyi időszakunk a fűvel és az alkohollal. De már akkor a szerep felcserélődésekkel jött a családon belül. Pszichoanalízist vezetett le a családról, én pedig a Sorskönyv óta jobban képbe vagyok, meg a pszichológia könyvek után. Így még könnyebb dolga is lesz. Remélem. A reménytelenségről akartam írni. De olyan, hogy reménytelenség nincs. Csak reményt vesztett ember van. Aki azért áll fel újra, mert tudja, hogy a remény örök, az maga a korlátok nélküli szabadság, amiért mindig érdemes küzdeni. Csak a felállás rész a nehéz...

1, 2, há', hol kezdjem?

Szóval, mint mondtam rengeteg minden van bennem most. Írnék a nyaralás élményeiről, arról, hogy milyen meghatározó dolgok történnek velem, miken megyek keresztül, arról, hogy napi szintű édességfaló lettem, aki fél attól, hogy combra is fog hízni, és, hogy ma üres a lakás este, mert megoldható lett, hogy a nagymama kitessékelődjön. A vén boszorkány. Vagy épp írhatok arról, hogy az ösztrogén szintem valószínűleg magasabb lett, nyaralás óta, cirka 2 hét alatt- azaz bögyösödtem, dúsabb lett a hajam, felsőtestre híztam , ami kifejezetten jól esik, mert combra nem, viszont még popóm is lett. De siránkozhatnék továbbra is a magam bénaságán és tétlenségén, hogy miért nem készült még el a Cila-cipő, amit apák napjára akartam adni neki, vagy, hogy miért nincsenek még kész tervek, amiket Ibolyának benyújthatok. Vagy hogy miért nem mentünk még el a pszichonőhöz, mert kéne, megvallom, hátha jobban rám lendít, vagyis a petefészkeimre. Illetve, hogy elmenjünk, elmenjek külön angolra Istvánhoz, hogy emeltérettségizhessek angolból év elején. Így kikerülhető a nyelvvizsga. Írhatnék a továbbtanulásról is, de arról is, hogy még miért nem raktam ki képeket a facén eladandó ruháimról, ugyanis, és ez jó, még ebben a melegben is rá bírtam magamat venni, hogy turi-körútra menjek. Hogy úgy mondjam, a ruhatáramat Kelly Bradshow is megirigyelné a szex és New Yorkból. Márka hegyek, könnyű pénzekért...Kurva klassz, megvallom. Szóval nagyon sok mindenről tudnék és fogok írni még. Főleg mert Dóri még nem ért haza, Móni pedig csak 7-re jön. Most nincs itthon senki sem, olyan felszabadító, hogy meztelenül is táncolhatnék a lakásban. Vagy ahogy az a közhelyes amerikai filmekben van magamhoz nyúlhatnék a "saját" szobámban. Ilyet nem tennék soha, főleg, hogy Dórival közös az ágyunk. Kihúzhatós, kanapés. Megölne a bűntudat, nagyon kellemetlen lenne. Bennem pedig ettől nagyobb tartás van, ahogy mama mondja. Igen, valamilyen szinten ezzel tisztában vagyok én is, meg a körülöttem élők is. Figyelembe véve, hogy (hál'istennek) a környezetben adnak a véleményemre, elismernek, és nem vágnak a szavamba. Sőt, Éva műveltnek béklyózott meg, Móni pedig kerekre nyílt szemekkel -tök ari- hallgatja minden mondatomat, még az aranyköpéseimet is. Bár tartás ide vagy oda, olyan jó lenne már mellém valaki, aki átölelne, a másik nem koronás tagjai közül. Akivel szintet léphetnénk...Gábor után végre. Mert már úgy érzem magamat, mint egy 60 éves vaginizmusban szenvedő nő. Bár ha azt veszem, hogy a mai 60-asok java még rendszeresen él nemi életet, akkor én még annak sem vagyok jó. Viszont vannak igényeim, szükségleteim, amiket a zuhanyrózsa nem fog megoldani. Vibrátorba meg nem azért nem fektetek be, mert drága, vagy mert frigid vagyok, hanem mert nincs olyan rész ebben a talpalatnyi kis lakásba, ami szerintem 20 után először lesz üres, és életünkbe először-hozzáteszem, 18 évesen, csak Dórié, meg az enyém, és csak egy éjszakára, nevetséges- szóval nehezen kivitelezhető olyan helyiséget találni, ahol bárminemű szükségletkielégítést végezhet az ember. Én "tartásos" még arra is gondoltam, hogy áthívhatnánk estére a Nándort, vagy esetleg Gábort, mert a hormonjaim, mióta kicsivel nagyobb lángon élnek, azóta jobban is hajtanak engem. Észrevehető, ha már Gábor is a képbe jött...Nem azt mondom, hogy ezért utálom a hormonjaimat, mert nem, igaz, újonnan úgy meglódult a rendszer, hogy tisztasági betét hegyeket használok el. Már csak a menzesz kell, de az csak a pszichonő révén lesz elérhető a számomra, úgy érzem. Elnézést a szabadszájúságért, de mentségemre szóljon, hogy sokat edzettem, meleg van, és....egyedül vagyok.

gondozó

A nyaralás utáni lábadozásnak vége, kb 1 hét volt. Rengeteg gondolat felgyülemlett bennem mostanra, és rengeteg el nem végzett cselekedet. Pedig sok dologról érzem és tudom, hogy jó lenne már most belevágni, elkezdeni, mert előrébb visz az életben. De néha könnyebb elkezdeni agonizálni a meleg, vagy a tétlenség miatt, mintsem egyet inkább előre lépni. Kicsikét néha magamba, na meg a körülöttem élők fenekébe kellene csípnem, hogy emberek álljunk föl és cselekedjünk, ne csak egy helyben álljunk. Gondolok itt arra, hogy tervben van, hangsúlyozom tervben...hogy neten utána nézek ilyen öko, meg zöld dolgoknak, hogyan segítsem a környezetemet, mert ez a felmelegedés ami van, rettenet. Pedig szeretném, ha még az unokáimnak sem kellene a Marson élniük, és a Földet csak képről ismerni. Lehet nem ennyire "vészes" a helyzet, de akkor is, pár év alatt már az átlag hőmérséklet a melegebb napokon a 44 fok...Ez már koránt sem normális. Ezt követi még az is, hogy egyszerűen csak fáradt vagyok mélyebben belegondolni fontos kérdésekbe és nagy dolgokba. Amikbe valóban bele kellene. Amiket végig kéne zongoráznom a fejemben, hogy összébb álljon a világról alkotott kép bennem. Néha még ez is lehetetlen feladat a számomra, úgy érzem. Nem vagyok képes azonosulni a világ csomó jelenségével és úgy általában az emberekkel. Szerintem ezért sincs párkapcsolatom...Képtelen vagyok másokhoz igazodni, ugyanakkor sosem szeretnék senkinek szándékosan kárt okozni. Dórinak sem, még ha sokat is veszekszünk, ami sokszor csak elég nevetséges módja a feszültség levezetésének. Freud tudná, hogy ez tudat alatt dől el, és meg is mondaná milyen probléma miatt van ez a sok szócsata köztünk, mert mi valószínűleg csak felszínes okokat tudnánk felsorolni. Ez a bejegyzés kicsit túl filozofikus, de kezdésnek nem rossz. Miután tegnap délután elkezdtem magamat megkérdőjelezni, ugyanakkor nem utálni, mert bennem is van egy "Nina", mint Margaux Fragoso-ban ( Csak ha te is akarod...c könyvből mindenki megérti), aki magabiztos, ha férfi közelbe ér, rideg, de mégis a legszeretetreméltóbb lény közel, s távol. Olyan, mint egy macska, csak angol Wc-t használ alom helyett.

20 perc, ami a rendelkezésemre áll...

Hát ez is eljött, a várva várt nyaralásunk előtti nap. Napok óta nem blogoltam, tudom. Csak annyira elfoglalt voltam. Cila cipőjével alig bírok haladni, túl bonyolult a grafikája, ráadásul a hőség és az oxigénhiány nem épp ösztönző. Mindenesetre most 5 napra kioffolom magamat. Iszom majd meg szétpipázom az agyam, Ráadásul felszedek tuti 3 kilót is :'D, Az a minimum, edzés nélkül.Bár futócipőt azért viszek. :) Amúgy eljutottam arra a pontra, hogy hajlandó vagyok visszaformálódni, mert utálom ezt a hormonhiányos létet...elegem van abból, hogy nincs alakom, szégyenkezem a strandon, és, hogy több hajam is lehetne. Puszta hiúság. Igaz, most annyi előnyöm van, hogy mindenevő lettem, mondhatni, csak ésszel. De ha azt vesszük, hogy 2 nap alatt megettem egy üveg nutellát, igaz hétvége volt. Sajnos hét közben sem kellett engem nagyon félteni, de elvileg ennyi mozgás mellett bármiből bármennyit ehetek. Most palacsintáért epekedek, de erősnek kell lennem...megbeszéltem magammal, hogy csak hétvégén van nasi...de nagyon nehéz, mert tudom, hogy megengedhetem a mozgás miatt. És ez annyira biztatóan hangzik, hogy lehet megkérem mamát, hogy csináljon ma. Csak épp egész héten nem tudok majd edzeni, max futni. Nem jó ez így? Vagy pont, hogy igen? Az egyik felem fél, a másik pedig csak előre néz, és megy megállíthatatlanul... A buliról majd írok később :) Az is egy érdekes történet!

Fölvettem az új csipkés ruhámat. Mindenki imád engem benne.^^ Még kedves nagyanyám is, aki, mint tudjuk, a legnagyobb kritikusom...

fatigant...

Egész nap Cila cipőjével bíbelődtem, és még mindig nem tartok sehol. :'( Baromira elkeserítő...lehet ebből a Péntekből egy vasárnap este lesz. Valahogy ezt leírva kicsit nyugodtabb vagyok. Különben meg, a melegben nagyon nehéz haladni. Főleg egy panellakásban. Utálom egyszerűen. Semmi oxigén. Egész nap hányingerem van a hőségtől, és csak az utcán, séta közben érzem jól magamat. Ráadásul nem kívánom a kaját...hahaha. Bár most az új ötletem az, hogy embernek nézzek ki, hogy konkrétan a felére csökkentem az edzést, egészséges étrend mellett, és hétvégén pedig kicsapongok. :) Hozzáteszem, a szobabringához kapcsoló köldökzsinór nem enged, szóval habzsolás...ledolgozás. :D Most van itthon meggyes süti, de én erősen tartom magamat, és várok a hét végéig. Ma pedig nem edzettem. Tegnap úgyis nagyon sokat tekertem, bűnözés nélkül. :)

sűrített tej

Gyorsan leírok mindent, hogy ihassak teát, és kinyithassam a konyhában az ablakot, így csinálva egy jó kis kereszthuzatot, mert nincs levegő. :S Illetve a tea most kell... Szóval...ma Szamócában nem fagyiztam, vagy 2 órát bicikliztünk. Este salátát ettem, igaz ez a meleg kikészít engem, ráadásul mama nem vett ma almát sem. Mindegy is. Legközelebb pénteken akarok elmenni, max pénteken, fagyizni. Döntésképtelen vagyok, hogy a stranddal szembeni fagyizóba, hozzáteszem nem a kedvencem, de jó közös program, ha azt vesszük. Vagy pedig a Szamócába. Az egyik helyen a minőség a jobb, a másik helyen a mennyiség. Felveszem majd az új, csipkés ruhámat, hogy amolyan romantikus fagylaltevő lehessek. Megadom a módját. Ma 2x zuhanyoztam, mert olyan meleg van. Manut megkértem, készítsen reklámképeket rólam, és a cipőkről a lábamon, amolyan próba gyanánt. Igazi, rendes fényviszonyok mellett, akár szerkesztve. Modell leszek. xD a Saját világomban. Bár pénteken még azt mondta, alkatilag simán beillek a modellek közé. Ma viszont felhívtam rá a figyelmét, hogy izmos a combom. Ő pedig eléggé egyet értett, szóval...holnap utánérdeklődöm'. A teám a fagyasztóban pihen, de alig hűl és hányingerem is van. :S Ezenkívül van még négy napom, hogy Cilának elkészítsem az egyedi tornacipőjét. Megnéztem és 43-as a lába. Szóval holnap tervkészítés és cipőbeszerzés. Csak bár lenne kicsit hidegebb, mert meg fogok halni ebben a hőségben. Szóval a nyár végi fotósorozatban az ő cipője is benne lesz. Mindezt Apák napja! alkalmából szánom neki. Igaz, egy hetes késéssel...Ráadásul a hétvégén lemegyünk Etyekre, szóval péntek...az én napom. És új ötletem, hogy eladom a fölös ruciaimat fészen, sőt, kilóra veszek pár darabot, olcsón, felújítom őket, és elpasszolom. Na, ki a nagy feltaláló? Most viszont menek "aludni", remélem nem örökre, mert azt nem élném túl...Micsoda szójáték, úristen :D. Na...ilyen kevés benn a levegő, hogy a humorom minősége is megsínyli. :) Aludjatok jól, csók. :)

szó szót követ, a szemek meg...

Érdekes volt...megint úgy tekintek egy részemre, mint szempárfogóra. Konkrétan a lábaimra. Elvileg Olivér apja, Pityuka is megjegyezte, hogy jó lábaim vannak. Most pedig, a buszon konkrétan éreztem, hogy a mögöttem lévő férfi, elég fiatal volt, de végig a lábaimat nézte. Csupán azért érinti meg a szívemet a dolog, mert nem vagyok popós, sem bögyös. Meg a 2 elég jóképű fiú is, akik mellettünk beszélgettek, rendszeresen elkalandozott a tekintete. Majd egy mankós fiúnak is. Gondolom már a kisugárzásom is, édesebb, a sok süti miatt. :$ Ó istenem, a hétvégén Olivéréknél tömtem magamba a diabetikus almás pitét. Már péntek este... Aztán szombaton is. Majd vasárnap a palacsinta...és végül még ma délelőtt is. Természetesen, miután ma is mentünk Olihoz...ma is lett volna, nyílt volna...lehetőségem, hogy meggyes pitét egyek. Kínálva voltam, de nem engedtem a csábításnak. Ki kell fejlesztenem egy mantrát, amitől nem pánikszerűen esek neki a hand made csodáknak. xD :) Nameg mentünk ma a Szamócába is, ahol fejméretű gombócokat adnak, és ahol hétfőn is "megy a bolt"...8-ig. :D

turi-túra :)

Még jó, hogy nem mondtam vissza végül a turkálózást Manuval. Hosszú idő után végre eredményesen nézelődtem. Ő valahogy inspirálóbb, mert Dóri hamar türelmét veszti, és csak akkor nem veszek semmilyen ruhát, ha ő van mellettem. Érdekes módon még Rissy mellett is elkap a gépszíj. Csak egyszer nem, az Arany János úton, a Dressing Room-ban, de bevallom "férfiasan", hogy nem is olyan volt a kínálat, mint amilyenre számítottam. Ennyit a Maxima reklámokról. Manuval vettem egy csipkés, fehér női ruhát. Ilyen térd-fölé érős. Egy hosszú fehér pólót, rövid ujjú, és a vállaknál fehér négyzet alakú flitterek vannak. Tök rockos. Annyira jól néz ki. :) És nem utolsó sorban vettem még egy lazac vagy korallos színű, ilyen rétegelt topot, ami szintén baromi jól néz ki. :) Majd töltök fel képet róluk. 4200 Ft volt össz-vissz ez a 3 csodás darab. Hozzáteszem ilyen márkákkal, mint River Island és Dorothy Perkins, nameg a Red Hering. :D Elégedett vagyok a teljesítményünkkel, nagyon is. A fiúkkal kapcsolatos "élmények"-nek új bejegyzést szánok. ;)

körúti hajnal

Dóri ma fél órával utánam kelt föl...Pontosan 5 órakor. Olivérrel már korán kosarazni indultak. Tök ari. Én reggel festettem, de valahogy a kép nem annyira jön be. Nem az én területem a vászonra festés. :S Viszont, fél12-re hivatalos voltam az Árkád elé. :) Majdnem visszamondtam, arra gondolva, hogy ha megszeretném enni a maradék palacsintát, márpedig igényt tartottam rá, akkor úgy kell kijönnöm a dolgokból, hogy evés után edzeni is tudjak. Végül sikerült jól megoldanom, lezuhanyoztam és én is megpattantam. Annyira élvezek lenn lenni. A palacsinta pedig, isteni volt. Ugyanakkor kicsit félek attól, hogy fel sem tűnik, de "kisgömbőccé" fogok válni. Bár pár napja még "soványnak" mondtak. Most viszont ólombábunak érzem magamat. Folyik rólam a víz a meleg és levegőtlen szobában. Ráadásul a nap végi napos idő, felhőkkel és meleg párosítás általában arra ítéli a szervezetemet, hogy visszatartsa a vizet, ami baromi kellemetlen. Ilyenkor majd szétszakad a lábam úgy fáj és érzem ahogy megvastagszik. Igaz másoknak ez fel sem tűnik. Sőt, ma észrevettem, hogy baromira megnézik, megint, a férfiak, ami igencsak jól esik.

Asszem mára ennyi volt. Mármint, még tudnék írni, de el vagyok pilledve. Ma nem horrorozunk Dórival. Nem akadunk horrorra, mekkora szóvicc. :D A nyár első napja holnap van. Végletesen nagy tervekkel megyek elébe. Sorsdöntő lesz-e? Azt nem tudom. De az biztos, hogy mozgalmas. Nem mondanám, hogy félek, csak izgatott vagyok bele gondolni is. Mindenesetre neki kellene állnom a cipők és pólók rajzolásának. Van egy ötletem, mégpedig, hogy a fészemen meghirdetek egy ilyet, hogy " valakinek készítek egy cipőt" sorsolás alapon. :) De ez nem biztos, mert nekem lenne költséges...szóval még ki kell gondolnom. Na aludjatok jól :)! puszi nektek. :) Bon soir! :)

Terveim holnapra pedig a következők. Manuval délelőtt turizunk. Muszáj beszereznem valami Kelly Breatshow-osat. :) Márpedig tök egyedi és klassz cuccokat csakis turikban lehet találni, igaz, fáradságos munka. xD Hozzáteszem, sajnos ritkán tudok csak így bevásárolgatni, de most olyan sokat dolgoztam, és jól megszedtem magamat. Igaz, jövőhét után kedden...irány Balaton! :D Csak attól félek, hogy az alakom nem épp strandra termett, de nem baj, le fogom sz*rni ki mit gondol rólam. Arra természetesen félre kell tennem pénzt. Olyan 6-7 ezret szállásra, de még amellett is marad sok manim. :) Ráadásul anyuval elmegyünk, nem akarom, hogy kínaiba, pedig oda fogunk :S, fürdőruhát nézni. Kis-mellűek figyelem, a pánt nélküli csík felső az, ami előnyösen áll a mi alkatunknak. És valóban, és úgy általában a sportosabb lányoknak is. Szóval valamilyen pántnélküli, csíkfelsőt kell beszereznem. A lapos és pici popsira nem tudom mi a legjobb...igaz, egyre gyarapodik, dehát... Aztán délután Olivérrel biciklizünk. :) Elmegyünk a Szamócába fagyizni. Fejméretű gombócokat adnak, gombóca 220, régen 180 volt. Voltam ott vagy kétszer. Kiváltság oda eljutni, a kígyózó sorok miatt is. Igaz, utána meg kell küzdeni a fagyi-monstrummal, mivel tényleg baromi nagy, és a vége már igazán nyögve-nyelősen csúszik le. Ráadásul én, aki, mint rájöttünk nem vagyok, már nem, fagyi fan. Bár ki tudja, lehet, majd most. Igaz az utolsó emlékeimben az a kép él, hogy szenvedek, hogy meg bírjam enni, nagy nehezen megeszem, és közben az jár a fejemben, hogy a mennyiség a minőség rovására ment. Ez volt 3 éve talán. Ki tudja most milyen hatást vált ki belőlem. Ráadásul van még palacsinta is...szóval gondolkodom rajta, egyek-e azt is. Max lebiciklizem, bár Olival is bicózunk. Nehéz eset, egyáltalán nem könnyű...Segítség...:D Hozzáteszem, a hétfő már nem hétvége, vagyis az élvezet bűnösebb lesz, mint valaha...;P

Tovább is van mondjam még

Ugyebár palizás után leedzettem a szokásos 1150 kalóriámat, najó 60-ra sikeredett, de akkor is. Izzadtam, mint a ló, és konkrétan majd leájultam a bicóról. Elmentem, lezuhanyoztam, szédültem a kádban is...Nem tesz jót nekem ez a meleg, igaz a hátam nem fáj. Szerintem azért mert nem fázik a melegben. Ha lenn vagyok, konkrétan olyan jól érezem magamat, ahogy a fázós hátamat melengeti a Nap. Ennek is megvan a maga szépsége. Ráadásul az édességmámorban úszásnak a következménye, hogy meglátszik a kisugárzásomon is. Felfigyelnek rám a másik nem képviselői, és ha felfogható plusz pontnak, tegnap Dórit és engem majdnem megkergetett két ismerkedni vágyó, velünk egy idős srác. A végén futva menekültünk el előlük, mert nem akartunk "már" akkor ismerkedni. Épp hazaérkeztünk a bicajozásból. Egy pillanatra nem tudtam eldönteni, hogy azért futok, mert nem tudtam, hogy jó-e a hajam, és elkenődött-e a szemem. Vagy mert valóban féltem a két langaléta sráctól...xD Hiúság, nő a neved. Nevetséges, valóban. :$ :)

A nap vége

Azt le sem jegyeztem, hogy Cila reggel adott csak úgy egy ezrest nekem...Nem is kértem meg semmi. Vagyis, Dórinak kértem, sütire, én voltam a szócsöve. :) Cila baromi rendes. És ma van Apák napja! Fészen külön felköszöntöm mindjárt. Amúgy a nap vége az lett, hogy festettem ebéd után...elnézve a képet, a hapsi rajta úgy mosolyog, egyelőre, mint egy fogpaszta reklám-arc. :$ Kellemetlen, kiküszöbölendő. Evelin írt az imént, a cipő miatt, még csak most kér mintát rá, én meg magyarázom ki magamat, tök fölöslegesen, mert ő még jobban le van maradva, mint én. Szerencsére. Észrevettem, hogy Cilára időnként pasi-hisztinek nevezett, legalábbis általam, rohamok jönnek ha fáradt. Ilyenkor pörög a nyelve, gyorsan, pattogva beszél, és általában vérre menően kritizál, illetve oktat és számon kér...Az irritáló jelzővel illetném ezt a fajta viselkedését. De hamar túlesik ezen. Aztán megettem vagy 8 palacsintát. Kicsit ráuntam az ízére, nagy jó dolgomban, basszus. Igaz lehet csak azért mert már sok volt, péntek-szombat, Era cukor-mentes, diétás almás pitéje, aztán ma meg a palacsinta, és maradt holnapra is. Bár a Nutella az űberelhetetlen, Isten az, aki feltalálta. Ráadásul edzés mellett a 6 darab Nutellától dagadó palacsinta nem is vészes. Attól meg nem kell félni, hogy mindent ledolgozok, mert a rossz kajákat sajnos a szervezet nem tudja teljesen elégetni és alapvető hízást eredményez edzés mellett is az egyszerű szénhidrátok tömkelege. :) Ráadásul, legnagyobb kritikusom, a mamám szerint, nőtt a cicim. Éljen, pacsit nekem. :)

térjünk a lényegre :)

Mindig sikerül valahogyan elkanyarodnom, de most röviden, tömören megosztom a gondolatok tömkelegét. Amúgy az én nyugtatószerem a blogolás, bár nincsen írói vénám, inkább rajzos vénám van, de az viszont elég dominánsan. :) A blogolás és az alkotás az én drogom. Mindenkinek mondom, mert nagy igazság, hogy valaminek figyelmet szentelni, valamit létrehozni-alkotni az tömör szeretet. Szóval a kezdeti feszültségnek már nyoma sincs. Illetve, Dóri felkelt, ennyit a nyugalmas magányomról. :S Visszatérve a Trófea sztorira, visszamondtuk Dórival, és bár Évának említettem a blogomat, és neki is van egy igencsak gyerekcipőben járó smink-blogja, de remélem nem fogja olvasni ezt a bejegyzést, mert vele szemben valahogy nem tudok annyira egyenes lenni, mint amennyire szeretnék. Szóval Dórival visszamondtuk, egyrészt mert nem akarunk szétdurrani 2 órányi töménytelen kajálás után, mésrészt nem akarunk 3500 Ft-ot kidobni nyaralás előtt, nyomós érv, harmadrészt, elejétől fogva baromságnak tartottam, hogy így ünnepeljük meg, hogy 18-ak lettünk, egy közös, és humánus árú bográcsozós-sütögetős-nevetgélős este helyett. Ellenkezik mind az elveimmel, mind az elképzeléseimmel, szóval alapjáraton ingatag alapokra épült ez a terv, ami engem illet, de jó, belementem, ki is fizettem, bár már akkor gondolkodtam a visszatáncoláson, amikor a "nagy buli", ahol Éva alakított bementünk a suliba, és mosolyogva közölte, hogy neki ez mennyire állat volt, miközben Dóri, Olivér meg én is teljesen úgy voltunk vele, hogy ez nem épp egy barátságos hangulatú este volt. De amikor már amolyan magas lóról beszélve, Krisztivel karöltve közli, hogy ő bulizni akar még így többen...hozzáteszem, Olivér utálja Évát, Botos pedig azért jár a Moriba, hogy nőt érjen a keze és 3 éve krónikus nemi élet nélküliségtől szenved. Ezek után nem csodálom, ha Évához úgy közelített ahogy, hozzáteszem, semminemű megbecsülés vagy szeretet jelenléte nélkül...Mondjuk Évának ez elég, igaz kicsit félreértelmezett felfogással közölte, hogy majd ő megbeszéli Botossal, akit egyszer látott az életben, hogy vaj' küldje már el otthonról a szüleit, hogy az üres lakásban csaphassunk egy bulit. Később szemlesütve közölte ugyan, hogy neki nincs mersze rá írni, azok után, hogy beszéltek fészen, és Botos el sem köszönt tőle, miután közölte vele, hogy szereti a Csillag kapu-t. Kicsit filmbe illő is...egy informatikus, aki nem ér nő közelbe, és csillagkaput néz, ráadásul 23 évesen a szülei viselik gondját. Szóval ennyit Éváról, ezt még le is nyeltem, megemésztettem és még meg is mosolyogtam, hogy picit többet képzel a dolgok mögé, mint amilyenek azok valójában. Viszont, ami már sok volt, ez az állandósult rosszindulatú gonoszkodása, mert ugyebár neki mindenkiről van egy csúnya bejegyzés a fejében. Kit miért kell utálni, cikizni, lenézni. Baromi rosszindulatú ember. Utolsó cseppként pedig az öltözőben beszélgettünk...ugyebár az sosem jó, ha egy öltözőben, két alakmániás beszélget, és arra jutottunk, hogy szerinte vastagodott picit a combom. Nevetséges persze, de pont, hogy azt mondták még egy hete, hogy keskenyedett. Először nagyon kiakadtam, hogy basszus igaza lehet, igaz mérem magamnak, és nem lett vastagabb, szerintem... Aztán kinn, futás közben folyamatosan csak az alkunkról beszéltünk, én pedig már majdnem sírtam, annyira pánikolni kezdtem, csak Dórira vágytam és arra, hogy mentsen meg Éva rosszindulatától, ugyanis folyamatosan csak savazta a körülöttünk lévőket...kezdtem már félni, közel álltam ahhoz, hogy megőrüljek, vagy jobbhíján legalább elájuljak...és akkor nem szenvedek agykárosodást sem. Majd visszatérve az öltözőbe, Dóri megkérdezte a quartettünket, hogy látszik-e az alakján az edzés. Hozzáteszem, igen erősen, baromi jól néz ki, és nagyon csinos is ami azt illeti...főleg az új hajával...és minden ruhája sokkal jobban áll most rajta. Éva erre, amolyan lelombozásként közli, hogy semmi sem látszik rajta. Pedig enni is alig eszik, aminek én nagyon nem örülök. :S Ezután, teljes pánikhangulatban Dóri és Karola karjaiba menekültem, és felidéztünk pár hasonló Éva féle gonoszkodást, amivel nem a "többi embert", hanem minket illetett. Mondanom sem kell elég rosszul áll a szénája. A szememben most kb egy gonosz, ragadós mócsing. Ragadós, mert nem száll le erről a "bulivonat" dologról... Szóval ami sok az sok. Azt már nem is mondom, hogy amikor visszaadta a pénzt baromi dühös volt. Szerencsére Karola vette át, szerintem a nagy hevében engem meg is ütött volna...

igen, igen, bunkó vagyok

Bár szerintem annyira mégsem, leszámítva, hogy felköltöm' a kutyát, mert olyan hangosan horkol, mintha egy repülőtér mellett blogolnék. Lehet ma futnom kellene...úgy sem hajt engem már a tatár, sokáig van világos, Olivér pedig tanul. Különben meg, már harmadnapja vagyok fenn átfolyólagosan hajnalig, és nézek horrorfilmet Dórival az ujjaim takarásából kikacsintgatva, mert amilyen gyenge idegzetű vagyok, nem bírok odanézni, még akkor sem, ha a gyilkos egy hasbeszélő bábú, aki "csak" nyelveket tép ki. Azért csak, mert a Pokoltanya után ez a Halálos hallgatás szinte semmi. Hozzáteszem utálom a kengurukat is, és azt, hogy a magyar fesztiválokat annyira pallérozzák, mert mire föl, amikor olyan baromi drága mind. A kengurukról meg annyit, hogy a Kenguru Jack, mint olyan, szerintem egy borzalmas film, még a maga kategóriájában is. :S Sajnálom, ha bármelyik idetévedő látogató szereti, és nem bántásból, csak most "bunkó" vagyok. Mert lemondtam a trófeát, és ugyebár mindenről beszéltem ebben a bejegyzésben, csak arról nem amiről akartam. Valahogy ez jellemző rám, de legalább mellettem nem lehet unatkozni, sőt, olyan embereket kényszerítek magam mellett, hozzáteszem nem direkt, hallgatásra, akiknek amúgy be nem áll a szája. Azt hiszem tudok valamit. :) Csak nehogy egyszer leüssenek, péklapáttal. ;) Különben is, fritőz szag van. :)

(Most pedig , hogy kihisztériáztam magamat...nem jellemző rám, de néha azt is kell.) Szóval ha már a nagymamáknál tartunk, még nem is írtam arról, hogy voltunk Domi ballagásán...Domi, Olivér öccse, baromi jó fej gyerek ő is, és az apjára ütött, aki megjegyzem elég helyes, csak tudván "milyen ember" Ő valójában, erősen romlik a kép... Vettünk Dominak Raffaelo-t, hárman Olival összedobtuk rá a pénzt. :) 1500 Ft-értékűen, de nagyon örült neki. Ott voltak mindkét ágról a nagymamák, akik hozzáteszem baromi aranyosak, sőt Sári mama, akivel a végén már összekapaszkodva mentünk és úgy hallgattam a ciki sztorikat Olivérről, már már filmbeillően, a való életben is ilyen kedves. A tipikus "pukkadásig etető" nagymama, aki manapság ritka kincs, és a társalgási -kedves- arca a mindennapok része. Olyan ari. Kicsit egérke arcú, pont mint a fia, Pityuka... És nem mellesleg, meghívott minket, hármunkat magához. Olivért is rég láttam, ezt tőle tudom, ráadásul nincs internetje, amiből az következik, hogy nem tudja tartani a kapcsolatot perpillanat egyetlen barátnőjével sem, annyira bájos. Hozzáteszem, úgy lett volna, hogy ma megyünk át hozzá, az egyik busz egyenesen ki is visz bennünket hozzá. Az egyetlen bökkenő, hogy Olivérnek 5 nap múlva vizsgája van, szóval tanulnia kell. Nem baj, ezen a hétvégén úgy is túl sok sütit ettem már. :$ Durván sokat. Bár ha azt vesszük, hogy a Trófeás hízóeste le van fújva, akkor a bűnös élvezet már nem is annyira bűnös...Na ez is egy külön történet...:S

feszület

Nevetséges, tudom, de tök ideges vagyok... Anyuék elmentek motorozni, és nem is ez az ami zavar, hanem, hogy ilyenkor mama kényszeresen a nyakamra jár. Én pedig gyűlölöm a semmittevést, besokallok tőle. Dóri alszik még, nem tudom ez most jó-e vagy rossz, mert lehet a jelenléte csak feszültebbé tenne. Le kellene higgadnom, nem egészséges ez az állandó kényszeres cselekvési igényem. Baromira idegesítő...alszok majd a sírban, szoktam mondani, de ha egy napnak alapjáraton nincs semmilyen szerepe, vagy célja, akkor minek keltem fel? Megőrülök a semmittevéstől, de így csak magamat kergetem az őrületbe. Ráadásul itt a laptop...azon gépelek...de rá kell jönnöm, hogy utálom, mert írni sem tudok vele rendesen. Már csak az nyugtat meg, hogy ebéd után ha törik, ha szakad elmegyek turkálózni. Hívom Manut is, vagy Mónit, vagy esetleg mamát, mert kéne neki egy alkalmi nadrág, a Hádának pedig hatalmas kínálata van. Szóval még eldől a dolog. Mama amolyan utolsó lehetőségként van talonban, mert már megtanultam, hogy ha anyuék nincsenek a közelben, akkor ő bizony hajlamos feszültséget szítani. Ő sajnos ez a fajta idős néni. :S

gyorsan gyorsan

Gyorsan összegzem a mai napomat, és előre láthatólag a holnapot is. Mivel még csak most fogom lemosni az olajat a hajamról. :( Tulajdonképpen bementem az első órámra suliba, angol, mert ugyebár a csoki. Dórival reggel is tartott az összeveszés, de csak lecsengve, szóval nem piszkáltuk a tegnapi sebet. Itthon hagytam a francia házit, amin a 4-esem múlik, múlott, de hál'Istennek haza tudtam szólni, és Dóri elhozta. :) Köszönöm neki ezúton IS! :) Cserébe majd együtt fagyizunk. Bár most annyira nem vagyok tisztában magammal, hogy az egy vicc. Hízzak, ne hízzak, és a pszichológus, hátha az ő hatására elkezdek hormont felszabadítani. Esküszöm nemtudom merre legyek. Tulajdonképpen vacsi óta azon görcsölök, hogy túl sok sajtot ettem a salátához. Nevetséges vagyok, komolyan, mert ma is 1150 kcal-t ledolgoztam bicón, és sürögtem-forogtam egész nap. Mint pl, kettőkor Árkád előtt, Rissyvel és Nándorral, és Dórival. Vicces volt. Nándor jófej. :) Szóval igen, feszült vagyok és halasztgatom, hogy gyúrjak popóra, és közben emésztem magamat. Holnap pedig nulladik rajz. 12-től pedig orvoshoz megyek, a pszichológusról érdeklődni. Jó lenne ezen a "nehéz" időszakon csak úgy átlépni...Fogalmam sincs merre legyek. Nagyon sz*r ez így. ^^ A nap legfelemelőbb része a csokik átadása volt, mind a portásnéni, mind Erika tanárnő megkönnyezte. :') Annyira aranyosak voltak. Megérdemlik a csokit. Ők ketten biztosan földi angyalok. ;) Aludjatok jól, én még hajat mosok. :) Puszi, (L)

Les petits enfants, gondolom megtaláltok rajta :)

földi angyal vagyok?

Pár napja olvastam, hogy születési évem és az előzmények alapján földi angyal vagyok. O_O Azt tudtam, hogy indigó gyerek vagyok, ez egyértelmű, de hogy most már az indigók a földi angyalokkal egyenlőek, és, hogy bárki lehet földi angyal, aki az egyensúlyra törekszik saját magában...Én megállás nélkül ezt teszem, mégis kisiklom. Bukott angyal lennék? Pedig szívesen lennék angyal, mert az valami elképesztően tiszta állapot, amit ember sosem érhet el. Pl, egy órája összevesztünk Dórival, és bár szerintem ő tök szemét most, amúgy szeretem, meg nem is nagyon húz föl a hülyeségivel perpillanat, áldottan szép nap xD, de nagyon sok olyan dolgot mondtam neki, amit komolyan sem gondolok, és még csak a pulzusom sem emelkedik meg, mert nem felindulásból, csak puszta bántásból mondtam neki. Ez így talán még rosszabb is, mert arcizmom sem rezzen, és hajam se hullik ki több, mialatt felhúzom őt...:S

Erika tanárnő, az angoltanárnő

Baromira egy inspiráló nőszemély, annyira emlékeztet anyura. Sok a közös vonásuk, többek között a keresztnevük is. Keményen tanít, de közben minden tanítványának külön figyelmet is szentel. Ma zárt le minket angolból. Év végén négyes lettem, de nagyon megdicsért, és mondja, hogy látja rajtam, hogy én simán lennék ötös is akár. Annyira figyelmes, szerintem mondtam is, hogy megjegyezte nekem, hogy ne fogyjak tovább, és utána egy szüneten át dumáltunk. És ma órán is elsütött egy kedves megjegyzést, a lustasággal kapcsolatban az irányomba, mert tudja, hogy elég sokat edzek. A lánya is a suliba jár, most érettségizik, hozzám hasonlóan francia a második nyelve. :) Franciából is négyes leszek, szóval baromi boldog vagyok. :) Nem is gondoltam volna. Tulajdonképpen a mai napom tele volt sikerélményekkel és jó pillanatokkal. Reggel elszámoltam magamban 10-ig, amíg a Tesco-ban a francia órára vásárolt Duci Puff-al álltunk sorba, és elhatároztam, hogy a 11. mp-ben rózsaszín redőny lehúz, és "szép napom" lesz. Szép napom lett, az eső ellenére. Nameg az esernyő nélküliség és a papucsbeliség ellenére is. :) Én csak úgy gondolok a dologra, mint eső általi megtisztulásra, mert valahogy van az egészben valami egészen transzcendens szerű élmény. :)

röviden.tömören :)

Krisztivel és Évával ma közöltem, hogy ne szervezkedjenek a bulit illetően, mindaddig amíg ők nem szerves tagjai apró társulásunknak. Értve ezalatt azt, hogy Kriszti egyszer sem, Éva pedig csak egyszer találkozott a fiúkkal, ehhez képest mindkettő levakarhatatlan módon ragaszkodik az "együtt" bulizáshoz. Minden áron. :S Én ennek annyira nem örülök, Dóri sem. Ráadásul mindkettő komoly párkapcsolatban él. Ezek szerint ilyen borzalmas ha az embernek tartós kapcsolata van? Ennyire nem tudják kiélni magukat? :O Ugyanakkor, magammal sem vagyok kibékülve, ha azt veszem, hogy a sok terv közül egyikkel sem haladok annyira amennyire kellene. Lengek az éterben. Furcsa nekem ez a hirtelen jött hatalmas szabadság. Egyik napról a másikra kiesni a hatalmas hajtásból. Olyan mintha a meccs közepén megszólalna a síp, hogy kész vége, és mindenki döbbenten sétál le a pályáról. Pedig annyi mindent tudnék csinálni, de mégis dobozba zárva érzem magamat. Nem érzem a szabadságomat. Olyan vagyok, mint a papagáj, akinek lenyesték a repülő tollát. Nincs kalitka, de szállni sem tudok. Pár ötlet emlékeztetőül: esti sétát rendezni, Royikon a slagok közt futkosni, Mónival meglógni Szent Endrére, Karolával Balatonra, csütörtökön turizunk ez biztos. Találkozni Bálinttal, az már nagyon időszerű lenne már...egyelőre ennyi. A köztes időket a hízás gondolatával való barátkozás? és a rajzolás tölti majd ki. Vannak már lapok is, csak anyunál benn. Most beszéltem le egy holnap 2-kori talit Nándorral. Nem tudom, hogy azért mert félek, hogy különben egész délután tengnék, céltalanul, ami a halálom. Vagy azért mert Éva is beszélgetett vele, ezért hasonulok hozzá, mert valahol felnézek rá. Esetleg, mert hiszem, hogy hajlandó velem turkálózni, mivel nőies vonzerőm igen erős. Lehet megkérem fagyizzunk, mert most amúgy is mindent ehetek. Bár...azon gondolkodtam, lehet nem is híznom kellene, hanem pszichológushoz járni. Persze anyu nem nagyon intézkedett ezügyben, szóval holnap én megyek be az orvoshoz, hogy tudakolódjak. Év vége van, holnap bemegyek egy angolórára...de oda is csak azért, mert annyira bírom az angol tanárnőt. Viszek neki Milka csokit. :) Ezt a szíveset. :)

Éva, a beteg ikertestvérhasonmás

"Nyomorúságos" helyzetemen talán csak az könnyít, hogy Éva is megkapta a magáét, nem csak én. Ezt nem dögöljön meg a szomszéd tehene alapon mondom, csak legalább nem lesz olyan nehéz dolgom a hízás, meg a több kalória terén, mert tulajdonképpen ő is hízni szeretne már. Ma ahogy néztem az alakját, nagyon nem tetszett, olyan volt, mint az enyém. A mellei két lógó zacskóra hasonlítottak, amik egy vonalban vannak a hasával. Én kb ugyanez vagyok, csak nekem nincs minek lógnia sem. Ugyanakkor ő még menstruál, a 45 kiló ellenére. Én már 51-52 vagyok, a legalacsonyabb súlyom a 44 volt, egyszer...aztán meg a 46. Igaz Éva alacsonyabb nálam, nálunk. Félelmetes. Nem szeretnék elsorvadni, azt sem szeretném, hogy neki baja essen. Tartok tőle, hogy annyira hozzászoktunk már egymás hülye dolgaihoz, hogy nem lépünk időben, és hagyjuk, hogy még messzebb szaladjon vele a ló. 2 hete még tetszett az alakja, de most, ahogy nézem, borzalmas. Kb, mint az enyém...csak én valamivel izmosabb vagyok karon... Valljuk be, szarul nézünk ki mindketten. De itt az idő változtatni. Gábor szülei, Gábor a barátja, 3. éve már...megjegyezték neki, hogy már csak a fekete haj és köröm hiányzik és maga lenne a 2 lábon járó világfájdalom, mert szerintük neki az van...világfájdalma. Igazság szerint valóban úgy jár-kel. Félelmetes. Attól tartok, hogy súlyos bajok vannak vele is, lelkileg, például, ő is kövérnek látja magát...azt hittem, ő legalább le tudta győzni a démonait, a példáját akartam követni, de be kell látnom; Vak vezet világtalant!

new age?

Hát, a mai nap eléggé érdekes volt. A nagy dátum, június 3., azóta eszem, úgymond rendesen. Hétvégén. Tegnap is Nutellás palacsintáztam, ma megettem egyet, utólagosan. A szendvicsembe pedig sajtot tettem, nagyon finom volt, és laktató. Ugyanakkor edzés előtt, mielőtt nekiestem a szokásos almáimnak, megettem 2 kocka étcsokit. Aztán vacsoránál megint ettem egy kis sajtot is, nem sokat de ettem. 1150 kalóriát dolgoztam le. Ideje kedveznem a hormonjaimnak, de Isten adja, hogy ne a combjaimra menjen...a későbbiekben...

a szívem a helyén, a fejem máshol

Kicsit álszentnek érzem magamat, mert folyamatosan arról papolok anyunak, hogy a Cilával való kapcsolata tök rendben van, és, hogy ne foglalkozzon mama, meg régen Dóri negatív hozzáállásával. Melynek alapja az irigység. De minden magyar irigy, lássuk be, meg persze elégedetlen. Én nem irigy vagyok kettejükre, és nem is féltékeny, csupán a fülem fájdul bele, és a szemgolyóm a felső szemhéjamat pásztázza amikor Cila nyünyög és gügyög anyunak, anyu meg vissza. Vagy amikor anyu kisgyerekesen viselkedik, mint tegnap a buszon. Szóval az nekem baromi kellemetlen, sosem fogom ezt megszokni. Talán majd ha idősebbek lesznek, akkor ez aranyos lesz, de most kicsit értelmi sérült feelinget keltenek, ami roppant kellemetlen nekem. Nameg a nyilvános talpmasszázs, ami szerintem nem illő, de baráti társaságon belül sem. Sosem voltam híve ezeknek a túlságosan kisarkított dolgoknak és eltúlzott érzelemnyilvánításoknak. Az a szép, amikor egy pár méltósággal kezeli a kapcsolatukat, és maguk között kitör belőlük a kisgyerek vagy az állat. Ám amikor társaságon belül egyik, általában Cila, elkezd a másikról, anyuról, egyes szám harmadik személyben beszélni, miközben az ott áll mellette, és olyan dolgokat idéz vissza, amik általános igazságok,( vegyük azt, anyu evés után elálmosodik, és általában alszik, hétvégente )és még azokra rákontrázva felvértezi mindenféle nyálcsorgató giccsel, na az már sok, és butaság is. És eközben a másik fél, akiről a himnusz zeng, szemlesütve, súlypontját egyikről a másik lábára helyezve, már már pirultan ügyefogyin álldigál...Nekem ez kellemetlen és irritáló. Dehát ők tudják, én ebbe nem szólok bele. Ők ezt hívják második kamaszkornak. Hozzáteszem, nem értem miért játssza mindenki a szellemi fogyatékost mellettük azzal, hogy az ilyen megnyilvánulásokon röhög, utánoz, és a folyamatnak külön nevet is ad, amolyan felcímkézés jelleggel. Most komolyan, én vagyok az érzéketlen, vagy a szüleim nem tudják mit mikor illik. Ugyanakkor tudom, hogy náluk jobb szülőket nem is kaphatnék, és imádom őket, épp ezért nem fogok emiatt szólni...:)

Tök elfeledkeztem képet kitenni a Zsuzsi pólóról...

Szóval leszedem őket fészről :) 5 perc türelem és vois-la! :)

vigyázz, kész, rajt! Most pedig visszawievelem a bejegyzéseimet, a régebbieket, érdekes lesz! ;)

Valaki olvasga'ss'a a legfrissebb bejegyzéseimet. Kezdek paranoiás lenni, valj' ki követ? xD Fogadjunk Móni. :) Kicsit fel kell dobnom magamat, át kell alakulnom egy csupor mézzé, vagy Marlenkává. :)

Ma ma van

Egész reggel ezzel a hízás mizériával stresszelem magamat, és a hormonjaimmal, ami nem sokat segít. Pedig szerintem rajtam kívül mindenki a fenekét csapkodná a földhöz örömében, hogy édességet "kell" ennie, vagy "ehet" bőven. A bőven kifejezés alatt azt értem, hogy rám a minimál szint jellemző... És én félek, ahelyett, hogy örülnék...Örülnék annak, hogy holnap palacsintázhatok. Most pedig itt szemezek Dóri csokijával, mert már párszor megkínált, de én csak tereltem, hogy hétvégén majd, oké, holnap...nagyon ari, és most a tudta nélkül egyek meg egy sort? Vagy kérjem meg Cilát, hogy motorozás közben ugorjunk be valahova fagyizni/jégkrémezni? Ma Olivérrel amúgyis bicajozunk. Meghát, ahogy kiszámoltam én is, nem elégséges a bevitt kalória mennyisége...legalábbis ennyi edzés mellett. De a sok mozgásra igényem van, beteges ragaszkodás, berögzült rossz szokás, ami nélkül nem érzem jól magam a bőrömben. Most viszont, ha nem írom ki magamból, akkor elvész a sok gondolat bennem, itt a szobabringa, szóval bármikor alakíthatom magamat kedvemre...Most áttörésként bele kellene ennem a csokiba, de rettegek, mert olyan régen ettem már. Ettől van gyomorgörcsöm. A Magnum után is gyomorégést kaptam. Nem csodálom...amennyit rástresszeltem... Szóval fejem fölött a kérdőjel. Mindenesetre, nemsokára mama megérkezik a piacról, és nekem le kell mennem almáért... Azután Cilával motorozni megyünk, most Dóri van soron, közben anyu is nemsokára jön. Dóri és Olivér, 1-kor ablakot pucolnak majd...aztán biciklizünk. Este pedig aranykútba megyünk. Közben meg kellene franciából tanulni egy szöveget, és amint időm engedi pár tervrajzot is készítek a pólókról-cipőkről. Bár csak az ecset is ennyire kézre esne...Meg kell győznöm magamat a festést illetően. Persze azzal meg tökéletesen tisztában vagyok, hogy miután nekiállok, elfog valami katarzis érzés, ahogy alkotok. Viszont minden kezdet nehéz és én is ember vagyok. :)

I've been everywhere

Azt vettem észre, hogy a messzemenően sokat olvasott bejegyzéseimben mindig a rövidtávú terveim és céljaim szerepelnek. xD Gondolom teljesen más hangnemben írok róluk. Azon gondolkodtam, hogy ha nem lenne minden napra egy apró célom, akkor falnak mennék, a szó szoros értelmében. Állandóan pörögni szeretnék, tevékeny lenni, érezni, hogy élek. Ugyanakkor, imádom a természetet, de elég hosszú időbe telik, amíg felveszem a lassú ritmust, amit a szellő és napfény diktál. Néha nagyon mesterkéltnek és visszatetszőnek érzem magamat amikor kiérve egy zöld mezőre, lehunyom a szememet és próbálom kizárni a világot a fejemből. Mert olyan furcsa, hogy az állandó pörgésből egy hirtelen fékezéssel kiszállok. Már-már filmbeillő. Tudjátok, mint amikor a tengeri szél a hajadba kap, a napsugarak melegítik az arcodat, esetemben a hátamat, mert a bordássága miatt fázik mindig, meg úgy az egész felsőtestem. :( :)

szabadság

Jövőhét, az utolsó hét a suliból. Én innentől számítom, hogy 3 hónapom van, hogy kidolgozzam a saját reklámanyagomat. Anyu egyik ismerősével, akivel tegnap találkoztunk a belvárosban, összeszűrtük a levet, olyan értelemben, hogy eléggé érdeklődik a cipők iránt, és mivel-nem mondta ki de tudom- pénzt lát a dologban, baromira biztat és támogat. Én ennek csak örülök, mert nyár végére, ha összedobok pár cipőt és min. 2 db pólót, akkor abból ő reklámanyagot készítene. A fia lenne a modell, mivel elég helyes, elvileg, és hát járnak amúgy is fotózásokra vele a kedves szülők. Ez a sármőr és egy csajszi fogja reklámozni a pólókat, modellek, és egy fotográfus ismerős ingyen elkészíti a képeket. Bizakodó és reményteljes vagyok. Ibolya hozzátette még azt is, hogy egy ismerősének is bemutatná a műveimet, aki a Disneynél dolgozott, asszem Németországban, hogy ő mit gondol. Anyutól már kérte, hogy küldje át neki a képeket e-mailben. Remélem ez nem csak egy levegőbe beszélés volt Ibolya részéről. Mindenesetre, ha az volt, ha nem -bár nekem nem annak tűnt, direkt kezet fogtam vele, és többször megemlítettem, hogy a pénzt 3-an felezzük, gondolom ő is így gondolta, és koránt sem mosolyogtam annyit, már -már félelmetesen határozott volt a kiállásom...szerintem. :) Célok nélkül nem létezem, és most tulajdonképpen örömmel tölt el ez az egész. Csodás nyár elé nézek, csak a hizlalás ténye zaklat fel engem. Tervemben áll kiállítást is nyitni és a képeimet facebook-on "árulni" cserekereskedelemmel, szóval, az APEH így már rám sem szállhat. Szeretem az én kis fantáziavilágomat materializálni. :D

pszichiáter VS pszichológus

A kettő közötti különbség csak annyi, hogy a pszichiáternek van orvosi diplomája, utóbbi nincsen. Nekem olyvás mindegy, ha segít leszokni az önsanyargatásról, úgymond. A doktor úr szerint, aki nem mellesleg nagyon laza és jóképű, lelkileg és fizikailag is önsanyargató vagyok. Hozzátette azt is, hogy el kellene előlem zárni a szobabiciklit. Szóval kevesebb mozgás+több kalória. Én még mindig az édességekre hajazok döntőrészt, de rájövök, hogy az nem egészséges, ráadásul annyi szén-hidrátot is eszem így is, igaz le is mozgom...Végeredményében a vérvétel kimutatta, hogy alacsony az ösztrogén és progeszteron szintem, ergo egy kislány szintjén állok, ahogy a doktor bácsi mondta. Szóval az agykurkász és a több kalória között kellene egyensúlyoznom, de így is olyan bizonytalan alapokon állok. Ugranék én, csak félek, hogy nem kap el senki. Igaz, lehet egy hónap múlva, amolyan bombanőként, már csak röhögni fogok a mostani magamon, de egyelőre rettegek, a láthatatlan mumustól...

ezz meg azz

Mivel nem tudom megnézni kapásból, hogy milyen a statisztika, így rögtön új bejegyzéssel indítok. :) Elmondhatatlanul feszült vagyok. Úgy érzem szétvet az ideg, mintha szembemennék az árhullámokkal, és nem tudom, lesz-e valami, valaki, aki segít lélegezni. Ezt váltja ki belőlem a hízás gondolata, pedig tudom, hogy kell, és szeretném is, és ahogy leírom egyre jobban érzem magamban, hogy valóban ezt szeretném, de a változás mindig olyan félelmetes. A jól megszokott dolgok, még ha rosszak is, mindig egy masszív alapot adnak, tudod, hogy mögéjük elbújhatsz...Most pedig új mentsvárak kellenek, és újabb eszközök, amik azt mutatják, hogy a változás nem is olyan rossz. Pl, ehetek egy csomó édességet, "ennyi mozgás mellett". Mondjuk az sem a legegészségesebb. Cila felvágottakat emleget, olyan dolgokat, amiktől "alakom" lesz. Én pedig állok tanácstalanul, mert az édességek felé húz a szívem, izmosodni meg nem szeretnék...Most mit tegyek. Dietetikushoz, természetgyógyászhoz és személyi edzőhöz is el kellene mennem ahhoz, hogy biztosítva legyek. Persze, az jó sok pénz lenne. Ilyenkor irigylem csak a gazdagokat...A pszichiátert már nem is említve...

Éjféli mese

Mindent összevetve, ezt le kell írnom, csak hogy tudjam, körülbelül mit érezzek. Momentán Dórival haragban vagyunk. Évával és Krisztivel Árkádoltam ma, ami nem volt tulajdonképpen rossz. Utóbbi napokban, lehet mert "édesebb" lettem, már csak, ha a nutellás palacsintákra gondolok, észrevesz engem a másik nem, a teremtés koronái. Zsuzsi imádja a pólót, van egy cipőmegrendelésem. Kifizettem Évának a Trófeát. Találtam egy nagyon klassz divattal kapcsolatos face oldalt, Fashion Timi, eszméletlen, komolyan mondom. Onnan rendelek magamnak ruhát. :) Mónival holnap ettől függetlenül Hádázunk. Ékszert pedig eddig úgy terveztem, hogy a Meskáról rendelek, de a Bijou Bridgettben, ami egy álomvilággal ér fel számomra, nagyon klassz karkötők és nyakláncok vannak. Nekem pedig kivételesen van pénzem. Amiből 6000-et kell félre tennem, a nyaralás végett. Így tudok költeni ruhára, sminkre nem biztos, nameg a körömlakk? De meglátom, holnap népszámlálósdit játszom majd, anyagilag. Éva tartozik nekem 1500-al, szóval azt sem elfelejteni. Mónit pedig megkérem, hogy holnap vegyünk ki könyvet a könyvtárból, mert tovább kell palléroznom az agyszerkezetemet. Illetve, anyunak szólni, hogy vegyen lapot, és ha belefér, olajfestéket, ám az valószínűtlen. Lehet, sőt valószínű, hogy a hétvégén nekiállok és befejezem a festményemet, mert úgy tűnik a közérdek ezt kívánja. Holnap estére pedig szeretnék beszerezni egy csipkés nyári ruhát. Ám türelem rózsát terem, és 18-a előtt pár nappal, ha rendelek a csajszitól neten, akkor olcsóbban jutok nem épp tömegcikkhez. Holnap eldől...a Háda ruhás sorai között. Illetve ma, mert 3 perce múlt éjfél. :) Aludjatok jól :) Puszi :) Ui: a hétvégén megyek futni ;)

Egy átlag reggeli Swicivel

Meg kell vallanom magam előtt is, hogy bár elég madáralkat vagyok perpillanat, aminek egyszerre örülök is meg nem is. Viszonylag keskeny combokhoz, semmi popó, és minimális cicik. Illetve az angoltanárnő, aki a második anyukám <3, hasonlít is anyura, rendkívüli nőszemély ő is , megjegyezte, hogy nem kellene tovább fogynom, mert nagyon vékony vagyok. Igaz, ő izmosabb fénykoromban ismert meg, de olyan aranyos, hogy így figyel rám. Perpillanat a délutáni Magnumtól hányingerem és gyomorégésem is van, de mindenesetre mostanság inkább több szénhidrátot eszem, hús helyett. Ennek eredménye, hogy nem izmosodok, de a combom keskenyedett, de a popsi-cici minimalista páros még él, az a pici ami van. Szóval ez nem rossz arány, csak nyáron, nem is tudom, étvágygerjesztő vagyok az biztos, mert ha rám néznek az emberek tuti az jut eszükbe, hogy enni akarnak, mint ahogy ezt megfogalmazta egy szexológus, amikor arról beszélt, hogy a férfiak a teltebb idomokat kedvelik. Pedig én elég sokat eszem, reggelire pl...egy sor étcsokoládé, imádom, érdemes reggelente felkelnem. Majd 4 db nagy alma, ezt megkoronázandó zabpehely, kefirrel, édesítőszerrel és egy csomó meggyel. Imádom a reggeliket, a nap egyik fénypontja. Aztán délelőtt egy szendvics, teljes kiőrlésű kenyérrel, majd nagy adag ebéd. Uzsira megint 4 alma, este pedig bőséges saláta. Szóval sokat eszem, ez tény. Imádok enni, ez is. Nem bírom a gyorskaját, szintén, meg a nasikat sem annyira. Bár mama palacsintája maga a Mennyország. Kihagytam, hogy mindennap sportolok is emellé. Már csak annyi bennem a kérdőjel, hogy merjek-e hízni vagy sem...mert habzsi-dőzsi hétvégéket akartam, talán most is még, de nagyon frusztráltnak érzem magamat. Egyik pillanatban, azt mondom, nőiesebb akarok lenni, a következőben rájövök, hogy jó vagyok így is, majd meggyőzöm magam, hogy a vizsgálat eredmények majd választ adnak kérdéseimre. Holnap 10 után sokkal jobban tisztában leszek magammal. Elvileg...ha lehet ilyet állítani. Szerintem mindannyian életünk legnagyobb börtönőrei vagyunk.

tiszteletkörök

Mivel elég késő van, próbálok tömör, de annál frappánsabb képet festeni az utóbbi napokról. Dórival végre kibékültünk, ami miatt nagyon büszke vagyok-voltam rá, mert bocsánatot kért. Anyutól is, tőlem is. Ma egy újabb nagy áttörést tettem meg...Magnum fagyit ettem. Ez teljesen komoly, de bár ne tettem volna. Valahogy nem hozott vissza belém semmilyen érzést. Ez kicsit csalódottá tesz, főleg, hogy tudom, hogy így 280 kalóriát fölöslegesen vittem be. És ilyenkor még azt is sajnálom magamban, hogy állandóan számolgatok. Így nem lesz se cici, se popsi...egy hamar. Bár holnap, mivel nem megyek be a suliba-anyuval 10-re megyünk le a nőgyógyászatra az eredményekért, nagyon kíváncsi vagyok- lesz időm popóra gyúrni, nameg bringázni is, ahhoz mérten, hogy este pedig buli, és buli egyenlő minimális mennyiségű alkoholfogyasztás. Az alkohol pedig derékra menő párnákat takar. Hát ilyen összetett és előre felkészült gépezet vagyok én. Bár, a múltkori után valószínűleg egy ideig rá sem bírok nézni semmilyen nemű szeszre, de nem baj, mert így reggel nem lesz bűntudatom amikor megeszem az étcsokimat. ;)

Mindenki akar valamit

Én a szabadban biciklizni és futni. Biciklizni Olivérrel és Dórival. De mint mondtam, Dóri most egészen nem akar...én pedig nem fogok térden csúszva könyörögni, mert ami nem jön magától, az erőltetve sem fog... Olivér Dórit, Dóri apát. Éva egy állati durvát bulizni, Kriszti szeretné, ha ezzel az állati nagy bulizással megvárnánk őt is. Móni pedig velünk akar jönni nyaralni. Érdekes, mennyire boldogtalanok tudunk lenni, ha az épp aktuális vágyaink nem valósulnak meg. Én sem örülök annak, hogy nem találkozhatok Olivérrel, mert számomra olyan, mint egy testvér. Dóri elszigeteli, viszont nem szeretnék magán akciózni, hogy majd akkor külön találkozom vele, mert az pofátlanság lenne. Tulajdonképpen, ha ezen túlteszem magamat, akkor a felhők mögül megint kisüt a Nap. És egyre jobban ragyog. Ha az élet citromot ad, akkor csinálj limonádét. Több időm lesz magammal foglalkozni, meg anyuval dumálni, rajzolni, könyvet olvasni. El kellene mennem könyvtárba is. Mónit megkérem kísérjen majd le, mert olyan jó lenne valami érdekes pszichológia könyvet olvasni. Befejeztem azt, amelyik egy pedofilról szól, elkezdtem egy buddhista bölcsességekről szólót, de aztán rájöttem, hogy a buddhista felfogás vagy egy nagyon apró, zárt közösségen belül jöhet létre, vegyük azt kolostorok, vagy egy tökéletes társadalomban, ami relatív fogalomnak minősül...De érdekes, kellemes olvasni, de valami nagyobb kell. Ó, és a dinnye, az édes, finom dinnye. Anyut holnap megfűzöm, hogy vegyünk egyet...ááá, annyira finom. Amúgy Dóri elhúzta előttem a mézesmadzagot úgyszólván. Ugyanis pipázni hívta őt, vagy minket, nem is tudom, az Olivér, Andrásékkal, meg még pár fiúval. Ezt Dóri akkor mondta, amikor elrohant itthonról Olivérhez..."görbe-országba", ahonnan hazatérve, gondolom kapcsolatot akart létesíteni, közölte, hogy amúgy van egy meghívás pipázásra. Mire én higgadtan kifejtettem, milyen kép él róla a fejemben az adott minutumban, mire azt mondta, hogy akkor nem. Hát akkor nem. Bár szívesen mentem volna, de nem szeretem ha megzavarnak, ugyanígy az igazságtalan bánásmódot sem. Valóban nagyon ideges lettem, hogy miatta a rajzaim minősége eléggé leromlott, és ő még hergelt is pluszba, amit én csak kegyetlenségnek neveznék, mert egy bocsánattal minden le lenne intézve, de ha nem, hát nem. Hogy is van a mondás? Jön ő még az én utcámba? Hát ebben nem kételkedem! ;) Aludjatok jól:) Puszi Nektek:)

És igen, picit valóban savanyú a szőlő, mert tényleg nagyon haragszom rá, és így még soha nem utáltam őt. Tönkretette az életem legfőbb rajzait. Kiállításra mentek volna, most pedig ki kell lapítani őket, mert ő annyira figyelmetlen. A legszebb az egészben, hogy nem képes bocsánatot kérni, igazából szarik rá. De amilyen az adjon Isten, olyan a fogadj Isten. Baromi nagy közhely, de van benne valami. Nem kívánom senkinek sem ezt az érzést, mert a saját testvéredre megvetéssel nézni még nagyobb fájdalom, mint annak, aki a megvetésben részesül. Ha nem kezd el változtatni, márpedig biztosan nem kezd...akkor pápá szép évek...ő elköltözik...majd valahogy lesz vele. Én sikeres leszek, mert tudom, hogy nagy dolgokra rendeltettem, ezt érzem magamon. Olyannyira, hogy a hétvégén palacsintát ettem, annyi idő után, és komolyan mondom, kész orgazmus volt. Az a fajta ízélmény, amikor tényleg becsukod a szemedet és tényleg egy mmmmmm... kíséretében nyeled le a mennyei mannát, ami persze mind a derekadra, a combodra és a fenekedre megy, de nem a melledre. Kb ilyen. Az a valódi bűnös élvezet. A bűnös élvezet mellyel meg fogom magamat jutalmazni ezentúl minden hétvégén. Én leszek a petit kacor király. :) Emberben. A folytatása a dolognak, hogy pénteken, ugyebár akkor kapom meg a vérképet, a hormonvizsgálattal, meg satöbbel, szerintem be sem megyek aznap suliba...viszont Évával találkozunk du, és együtt megeszünk egy Magnumot, Dóri is jön. Nem tudom addig normalizálódik-e a viszonyunk. Perpillanat udvariasak vagyunk, de érzéseim irányába addig változatlanok, amíg nem kér bocsánatot. És bár fáj neki, hogy így bánok vele, de nem fogja föl a lényeget. Mindenesetre nyáron szeretnék popót és cicit növeszteni...szóval hétvégente ki kell vegyem az osztályrészemet a Cila féle ebédekből, nameg tömnöm kell magamat nyalánkságokkal, amit nem bánok, mert roppant édesszájú típus vagyok, és a cukrászsütiken kívül mindent megeszek...(amiben nincs se mogyoró, se mazsola :D) Amúgy megyünk 20-án a Lehel-téri Trófea étterembe...És mivel bennem feloldódtak horribilis gátak, így valószínűleg rávetem magamat majd ott a mindenféle édességekre. xD Cila azt tanácsolat, mindenből csak keveset, hogy sok ízt kóstoljak meg. Igaza is van, nem szeretnék 3000 Ft-ot fölöslegesen kiadni a markomból...főleg, hogy a nyaralásba is bele kell adnom. :) És közölnöm kell: 5 db nutellás palacsintát ettem meg, úúúúgy, hogy a nutella a tészta pici lyukain kezdett átfeszengeni, isteni volt, komolyan. És 5 db, összesen 7, mert 2 lekváros is melléjük csapódott, szóval lehet mondani, hogy tudok élni. Június 3-tól indul az új időszámítás. Kíváncsi leszek, egy hónap múlva hogyan fogok kinézni xD. Hisz' jön a dinnyeszezon is! :)

Amúgy meg, Dóri azon kívül, hogy bomlasztani próbálja a kialakuló félben lévő család egységét, mamával karöltve, Olivérrel úgy bánik, mint egy kutyával. Szeretem Olivért, de annyira szerelmes Dóriba, Dóri meg ezzel módszeresen visszaél. Nem hülye ő, csak baromi gonosz, hogy képes ezt tenni a legjobb barátjával. Az ilyen nőket, lányokat sosem értettem. Azzal tisztában vagyok, hogy én ilyenre sosem lennék képes, viszont ő...csalódás... Csak olyan szempontból tudnám maximum megérteni, hogy miért teszi ezt szegény fiúval, hogy tulajdonképpen Dóri kisarkított buborékvilágában, ahol ő tök jól elvan, és folyamatosan feszkót generál maga körül, senki sincs, aki egy véleményen lenne vele, vagy támogatná. Hogy is támogatná bárki? Amikor panaszkodik, kibeszél, másokat szid, manipulál, és képtelen az alázatra? Ezen kívül már csak a hab a tortán a sok rossz szokása, rigolyája, mániája, idegesítő magatartása, és az a fajta szelíd bújása, amit akkor ereszt meg, amikor neki van kedve ölelkezni, de nekem nincs, mert előtt egész nap, vagy több napig úgy viselkedik/viselkedett, hogy számomra egy gyomron szúrás az ölelés. Egyszerűen nem kívánom, anyu is mondta, hogy néha vele is hasonló van. Igazság szerint, senki annyira nem bántja anyut, meg engem, mint Dóri...A cinizmus, a nihilizmus. Nem azt mondom, csinálja, próbáltam rá hatni, de innentől leveszem végleg a kezem róla. Ő álomképeket dédelget a közös jövőnkről, és pedig valós terveket az önálló érvényesülésemről. Van különbség. Várom már, hogy külön éljünk, szerintem ránk férne, mert utóbbi időben az Olivérrel való kapcsolata átment valami egész fura elszigetelősdibe megint. Ugyanezt játszotta annak idején Mónival, és még nem egy "közös" barátnővel, akik előbb lettek jóban Dórival, majd gazdaváltással "hozzám kerültek". Olivérrel hasonlót játszik, ráadásul, mint tudjuk, az egyoldalú információcsere vége a félretájékozódás, ráadásul ha az ember szerelmes a pici zsarnokocskába, akkor a hatás még érvényesebb, és balsors azokra nézve, akiket elvakultan lehet irányítani.

Eddig, de ne tovább

Rengeteg dolgom lenne, úgy érzem. Már csak, ha azt a szempontot nézem, hogy önreklámot kéne gyártanom, szóval nemsokára már akár képeket is teszek fel az utóbbi alkotmányaimról, csak most ez az utolsó 10 nap a suliból még húzós lesz. Perpillanat egy nagy vakbélgyulladás az egész családom. Illetve, tisztelet a kivételnek, csak a tesómról meg kedves nagyanyámról állíthatom ezt. anyuval baromi sokat beszélgettünk péntek délután. Kiöntötte nekem a szívét, most kivételesen nem én panaszkodtam neki, hanem fordítva. Teljesen ki volt akadva, amit meg is értek, mert valahogy mintha a mi "családunk" egy amolyan önpusztító gépezet lenne. Nem is értem, irigyek, féltékenyek, vagy mi zavarja őket annyira? Dóri megállás nélkül azzal jön, hogy Cila nem az apja. De ki kérte, hogy annak nézze? Nem mellesleg semmit sem tesz azért, hogy a céljait és a boldogságot elérje, vagy akár megközelítse. Ő elüldögél a kis trágyadombján. A fészkébe szarik. Nem tudok már mit mondani erre, mert mindig a környezetétől várja, hogy utána rohangáljanak, miközben ő számos alkalommal kijelentette már, hogy ez meg az lenne a megoldás, de dacból(?) vagy lustaságból(?) képtelen megteremteni a kedvező lelki körülményeket önállóan. Persze, most, hogy 18, ő már automacide felnőtt is. Hát koránt sem, persze erről is oldalakat lehetne vitázni. Ráadásul mérföldkőként éli meg, hogy kidobta a naplóját a szemétbe...haladunk, haladunk, csak épp a létrán lefele. Személy szerint baromi kellemes szombat délelőttöt tudhatok magaménak. Cilával, ilyen apa-lánya program keretein belül bejártuk a belvárost. Bálint kérte, hogy szóljak neki, ha esetleg hozzá közel kötünk ki, de teljesen más irányba mentünk, szóval lehetetlen küldetés lett volna. Bár tőle kitelik, hogy "elrepüljön" hozzánk. Bálintot nagyon szeretem, órákat tudok vele beszélgetni. :)

Nagy utazás :)

Holnap anyu délelőtt elmenne velünk valahova, csak ki kell találni egy úticélt. Nekem nagyon bejön az ötlet. Ezenkívül Olivérrel is biciklizni fogunk. A biciklizések alkalmával mindig nagyon boldog vagyok. Csak attól félek, hogy nem tudom átadni magamat a pillanat varázsának, mert egy részem most még alszik, amit aktiválni kellene. Lehet meditálnom kellene. Az elvileg segít a visszatalálásban, mert most egyszerűen nem tudom ki vagyok...Sosem hittem volna, hogy majd én veszítem el magamat, de az egész életem a feje tetejére van állva, a tükörből is másik ember néz rám, az emberek másnak látnak, másabbnak, mint én magamat...Olyan vagyok, mint valami, valami meghatározhatatlan dolog. Annak örülök, hogy van nekem anyu, Dóri, Olivér és Bálint. Nameg részben Móni. A múltkor az ő vállán sírtam el magamat. A nővére szerint a gyász az oka annak, hogy nem akar megjönni, és én is érzem, hogy nem bírom feldolgozni a történteket...Anyu be is jelentett pszichológushoz...annak idején 3 hét után már menstruáltam, igaz akkor szerelmes is voltam. Szóval help me világ, help me.

Nem akarok elvetemült romantikus költőnek tűnni, de úgy visszafordulnék, és keresném a múltamban a boldogságot, a sok apró titkot és meglepetést, amitől olyan vidám tudtam lenni. Komoly voltam, de most mintha még komolyabb lennék. Szeretném elcsípni a "kicsilányt" magamban. Anélkül az énem nélkül a világ fájdalmasan valódi. Az is hiányzik, hogy megint fussak. Viszont dönthetek, hogy vagy futok, és bedurrannak az izmok a lábamban, vagy nem futok és a négy fal között véget vetek az életemnek, persze csak átvitt értelemben. Futás közben olyan szilaj vagyok. Ezt helyettesítendő a pénteki tesin 45 perc futás Évával, nameg a bicajozás Olivérrel. Az ő szemébe még bele tudok nézni, anélkül, hogy bármi hátteres rossz érzésem lenne, Éváéba már kevésbé...

Megint visszatérés

Most látom, hogy négy hete nem írtam, meg semmi. Konkrétan a lelki nyugalom, harmónia és béke megtalálására vágyom, de iszonyatosan. Közben arra, hogy jöjjön rendbe az önbizalmam. Azt hittem ha lefogyok, akkor full boldog leszek, az új alakomban, de valahogy a problémáim így sem csökkentek és rosszul érzem magamat attól, hogy semmi popsim, nameg a mellek. Tudom, hogy nem ez határozza meg az értékeimet, bár ha nagyobb lenne, akkor több kecskéért kelnék el Törökországban. Nade viccet félretéve, voltunk nőgyógyásznál, nagyon rendes volt az orvos, szimpatikus ember. Szóba került mindenféle olyan, hogy valószínű lelki okok miatt nem jön meg. Apa feldolgozatlan halála, a szakítás Gáborral, a nőiség tagadása. Ez a 3 konkrétan jelen van/volt az életemben. Elvileg ha szerelembe esnék akkor megint megjönne, csaképp nem vagyok az a fajta, akinek ez olyan könnyen megy. Vagyis, Attila, de ő más tészta. Perpillanat nem tudom milyen irányba halad az életem, tulajdonképpen azt sem tudom merre menjek. Nem tudom élek-e, vagy vegetálok. Megfűszerezve az álmos ébrenlétet egy kis vidámsággal Olivér képében. Olyan furcsa ez, mert ma konkrétan lelkileg kiégek, egy bizonyos szinten. Talán a tegnapi buli az oka. Nem kellett volna, nem volt jó. Csalódott vagyok. Rájöttem, nem vagyok én sem jobb az embereknél, akik a figyelemért és törődésért sorban állnak, és magukat produkálják, hogy megkapják azt. Olivérrel és Dórival beszéltünk erről. Elég durva este volt. Azzal a lendülettel, hogy Éva bekerült a buliba, 5-re növelve a létszámot, minden szétesett. Nem így kellett volna történnie, akkor most nem érezném magamat ilyen nyomorultul. Úgy terveztük, 9-re hazajövünk, hogy tudjunk dumálni csajosan. Olyan ritkán találkozunk sulin kívül, sőt, nyár óta ez volt az első alkalom, de nagyon elcsesztük. Én mentem el érte és hosszasan dumáltunk, megint barátnők voltunk, olyan kislányosak, mint 9-10-ben. Közös titkokkal és hülyeségekkel. Ő úgy tervezte nem fog inni, majd bedobta a piramisos játékot, aminek alapja természetesen a minél nagyobb szexuális töltéssel rendelkező kérdések feltétele. Nagyon kellemetlen volt, főleg így szoros baráti körön belül ezt játszani. Az egész hangulat átcsapott egy elszúrt pornófilm jelenethez hasonlóba. Nem szexelt senki senkivel, de 3-an lányok kb versengtünk a figyelemért, még én is, mert annyira önbizalom hiányos vagyok. Hál Istennek én lettem először rosszul, 10-kor el is aludtam. Az események viszont zajlottak tovább. A buli vége, hogy azt gondolom Éva egy ribanc, a tesómnak foggalma nincs róla, hogy Olivér egy főnyeremény pasi, Botosban baromira nagyot csalódtam, Olivér pedig olyan, mint a 3. testvér. Rá felnézek. Tegnap este is baromi rendes volt. Magamról azt tartom, hogy próbálok jobb emberré válni, kevésbé feszültté, de valahogy nem megy. Csalódtam magamban, az érzéseimben, na meg a tanúsított magatartásomban. Egyszerűen szörnyű este volt.

Valamikor úgy visszaolvasnám a blogom régebbi bejegyzéseimet, talán a hétvégén majd, hátha megtalálom megint azt a jó kedélyű kamaszlányt, aki voltam év lején. Most sem vagyok negatív, úgy gondolom, csak, nem tudom, nagy a nyomás és a hajtás. Lassan szülinap, és amennyire már ismerem magamat, tuti az is ezt teszi velem, hogy ilyen vagyok, hogy nemsokára apu halálának évfordulója. Tudat alatt biztos nyomja a lelkem, vagy a tudat-előttimben. Célom, hogy mosolygósabb legyek, újra a régi, milyen érdekes megfogalmazás...újra a régi... :) Asszem, ceruzát fogok a számban tartani, hogy kifeszítse az arcomat és egész nap kényszeredett mosoly legyen az orcáimon. Elviekben már a semmin való mosolygás is örömet okoz az ember lelkének. :) Amúgy igaz, próbáltam. :) Aludjatok jól :) puszi nektek :)