Valamikor úgy visszaolvasnám a blogom régebbi bejegyzéseimet, talán a hétvégén majd, hátha megtalálom megint azt a jó kedélyű kamaszlányt, aki voltam év lején. Most sem vagyok negatív, úgy gondolom, csak, nem tudom, nagy a nyomás és a hajtás. Lassan szülinap, és amennyire már ismerem magamat, tuti az is ezt teszi velem, hogy ilyen vagyok, hogy nemsokára apu halálának évfordulója. Tudat alatt biztos nyomja a lelkem, vagy a tudat-előttimben. Célom, hogy mosolygósabb legyek, újra a régi, milyen érdekes megfogalmazás...újra a régi... :) Asszem, ceruzát fogok a számban tartani, hogy kifeszítse az arcomat és egész nap kényszeredett mosoly legyen az orcáimon. Elviekben már a semmin való mosolygás is örömet okoz az ember lelkének. :) Amúgy igaz, próbáltam. :) Aludjatok jól :) puszi nektek :)

csakis előre

Most csak szép és jó dolgokat fogok leírni... Szóval kiolvastam a Sorskönyvet. Anyu vett lapot, szóval, ezután a bejegyzés után alkotok. Van teám. Megvannak a tételek. Van Betadin, azt használom, ha nem bírnám megállni önmagam kozmetikázását. Tetszik magamnak a combom, igaz a melleim semmilyenek kb. Holnap Szolnokra megyünk és Oli is jön. Szombaton buli. Zsuzsi pólója, a cipőjéhez illő és már tűkön ül a nőszemély. Amit még meg kell tennem: hirdetni a cipőt, Meskára felregisztrálni, megtanulni főzni. 18 éves vagyok, de nem tudok se mosógépet beindítani, se egy húslevest főzni. Rájöttem mindezek után arra is, hogy súlyos természet-elvonásban szenvedek, szóval a hosszú hétvégén kifekszem valahova. valahova, ahol nő a fű és fák árnyékolnak be. Nem bírom tovább futás nélkül. Komolyan elértem arra a pontra, hogy bekattanok, ha nem mehetek le az utcára, csak úgy, sétálni, szóval most azon leszek, majd, ha túl vagyunk a kisérettségin.... Nem tudom az Éva féle kólásdoboz létformát művelni. Éreznem kell, hogy élek. Mosolyogni mindig, nem rosszakat mondani, a tenger előtt némán ülni, esőben sétálni, táborzűrnél törzsi táncot járni, extázisba esni. Vissza szeretnék találni a gyökereimhez, de sürgősen, mert különben elveszek. Márpedig én nem leszek olyan, mint a "többi" ember. Nem vagyok hajlandó megölni a gyereket magamban. Esküszöm hétvégén egész végig a természet lágy ölén pihenek majd, és megcsókolom a talajt. Érezni, hogy a bőröm magába szívja a levegőt, minden sejtem...

révbe érni már

Barbi, ezúton is imádlak. Elküldte a tételeket kidolgozva. :) Plusz hosszú hétvége, plusz szombaton Olivérnél partyparty. Szóval a hétvégén jó sok magolás meg ereszd el a hajam! életérzés. Ettől le kellene nyugodnom, lehet, ha kiírnám az összes gondolatomat, és visszaolvasnám őket, akkor le tudnék ereszteni. Arany János után én is letészem a lantot, nehéz az. Nehéz ez is. Ráadásul aggódom, mama miatt, ez is egy hosszúra nyújtott rágógumi téma már. De félek, hogy egyszer csak gondol egyet, hogy feladja és meg akar halni. És lassan elkezd lebetegedni satöbb. Isten ments, hogy így legyen, tudom, sokat veszekszünk és gonosz, ráadásul pöfékel,mint a kémény, most is, a konyhában, és persze az ajtót mindig elfelejti behajtani, hogy én, mint nem dohányzó ne szívjam. Semmi bajom nincs a dohányosokkal, a füstön és a szagon kívül. Nem hiszem, hogy sok fiú olvassa lánysarok blogomat, de azt vettem észre, hogy a dohányzó srácok konkrétan záptojás illatúak. :O

és megindul a föld

Elég zavar uralkodik most a fejemben. Gondolom ezt észre is lehet rajtam venni. Vagy lehet csak én vagyok ultra érzékeny. De egyszerűen rettegek, mert úgy érzem elveszítettem önmagam. Illetve nem teljesen, csak átalakultam, és ezt el kellene fogadnom. De így, a kamasz és felnőtt lét vékony határán nem vagyok több csak egy lázadó "virágszál". Nem azért akarok rock-os style szerint öltözni, mert nem osztom a béke elvét, de valahogy a lelki beállítottságom teljesen ezen irányba húz. Közben rájövök, hogy saját magamat börtönözöm be, és közben annyira megfeslett vagyok lelkileg, hogy a börtön őr szerepét is magamra vállaltam. Következő lépés a kulcs megtalálása...

Holnap majd írok az anorexiás könyvről, nagyon jó, az a Bibliám most. Amúgy észrevettem, hogy a képen, amit az előző bejegyzésben feltettem, a lányom rajta, egy New Look ruha van. :) És asszem pont ezt láttam a Hádában, szóval majd, kisérettségi után elmegyek és shopping. Minőségi ruha olcsón. ;) Nehogy azt higgyétek, hogy most egy trendmániás díva chika' lettem, csak egyszerűen a hippiből most egy petit rock lelkületű farkasokkal táncolni vágyó cheroke indián lány lettem. Zűrös természet... Aludjatok jól :)

összevissza élet

Az előző bejegyzésem is elég zűrzavarosra sikeredett. :D Több témát is megemlítettem, amit igazából szívesebben írnék le tök részletesen, de annyira kevés a rendelkezésemre álló idő és éberség. Ráadásul ars poetikám része, hogy nem hiszek abban, hogy az elmulasztott pillanatok bepótolhatóak a jelenben. Szerintem csupán halmozhatóak a jövőben, mert amiről lemaradtunk azt már bepótolni nem tudjuk, de új lehetőséget kaphatunk a jövőben, hogy kezdjünk valamit ezekkel a pótolhatatlan percekkel. Talán ez egy ilyen önfelmentés. Érzem, hogy más lettem. A stílusom, a belső hangom, a lelkivilágom. Optimista vagyok, csak közben megszaporodtak a világban a rossz dolgok és most kicsit félek. Ráadásul csomószor érzem magam fenyegetve, de ezt szeretném csak a leterheltségemnek betudni. Olyan jó lenne egyik este megint grafikázni. Doboz ember lettem. A művészet a víz a lelkemnek. Most viszont időm sincs rá. Ráadásul, amióta nem futok, elvesztettem a természettel való kapcsolatomat. És ez rettenetes. Súlyos természetanya hiányom van, kellene nekem egy return á la nature. Gondoltam arra is, hogy kisérettségi utáni hétvégén lemehetnénk anyuékkal, vagy akárkikkel vidékre egy napra. Sőt, be kellene hétvégenként ütemeznem egy-egy óra sétát, egyedül. Jó a bicikli, de csak magamat csapom be azzal, hogyha azt hazudom, hogy egy órát tekerni a szobabiciklin felér egy óra futással. Biztosabb a kalórialeadás, meg a karbantartás. Olyan izmos sem leszek. De nem állíthatom, hogy boldog vagyok, ettől, mint a madár, akit megfosztottak a szárnyaitól. Úgy futnék megint, de nem teszem, mert félek a futástól, rájöttem, az érzést ugyan imádom, de a térdeim és a csípőm nem bírja. Fáj fáj. Csak azt nem tudom, hogy az fáj jobban, hogy valóban így érzek, vagy, hogy a becsapom magamat, hogy élvezhetővé tegyem a monoton hétköznapokat. Ezalatt csak a mozgásra gondolok...annyira le vágyódom, az utcára. Szerintem ettől is vagyok ilyen elzárkózott. Gondolkodom rajta, hogy átállok a hétvégi tekerésekre, így hétköznap lenne időm lemenni, csak úgy céltalanul. Még ha szinte lehetetlen is tőlem azt várni, hogy bármit cél nélkül tegyek. Mindenesetre álmodozom a futás alatt látott helyekről, szóval be kell őket "sétálnom". :)

Agnes Dei, Isten báránya. Ez a szó egy újraépülő viszony első köve. legalábbis ha azt vesszük, hogy mamával 5 perce még rosszban voltunk. Igazság szerint annyira el vagyok havazva, vagy elkóvályogva. Nincs időm blogolni, pedig ha kiírom magamból a problémákat az csak segíthet. Mert egyszerűen annyira nyomaszt a gondolat, hogy mama leépül. 76 éves, és egyre furcsább dolgai vannak, és azt veszem észre, hogy nem tud örülni a mi örömünknek, viszont nyeregben érzi magát ha baj történik. Néha nem győzöm figyelmeztetni, hogy dobjon ki maga után piszkos zsepiket, és higgyétek el, nem épp felemelő látvány, hogy a gép előtt is nyálkagombócos zsebkendők hevernek. Egyre jobban hasonlít egy kisgyerekre. Viszont a jelenlététől megőrülök, és ezt nem tudom hova tenni magamban. Főleg, hogy olvasom, illetve ma olvastam ki ennek az anorexiás lánynak a naplóját. Nagyon jó, tanulságos, tetszik, hogy pszichológiai szempontból is elemzi magát, gondolom a pszichológus szócsövével. Szócsőről jut eszembe, hiányzik Olivér. Olyan, mint egy harmadik iker, rengeteget lehet vele röhögni. Örülök, hogy van Dórinak. :)

Anyuék nemsokára alszanak...vagyis benyúlom a laptopot, magyar kisérettségi. Rettegek. :( már csak 2 hetem van kb, addig tételeket kell kidolgoznom. Ráadásul így is egy baromi nagy kavalkád az egész életem. Annyi mindent csinálnék, de...most még a blogolás sem az igazi. Mármint, mama itt ül benn, Babi néni is fenn van, és ez így megszünteti a koncentrálás lehetőségét. Főleg, hogy még a Tv is túlkiabál engem. Nem baj, max később visszatérek, csendes nyugalomban...Most úgy is piacra megyek, almáért. :) Bár lenne ma tornám, de Anikó még csak vissza se hívott. Lehet megsértődött rám. :$ Reggel bealudtam, így a torna, mint olyan elmaradt. Bocsássatok meg a száraz hangnemért, de egyelőre a nénik hangosabbak, mint a belső hangom...

ezmiez

Végtelenül utálom ezt az "új" felépítésű blogbejegyzése meg ellenőrzési módot. A helyzeten még ront az is, hogy itt van Gubi, Cila kutyája, akinek olyan éles hangja van, hogy konkrét hangrobbanást élek át, ahányszor vakkant egyet. Isteni. Akarok egy macskát. A következő bejegyzés esküszöm nem lesz ilyen epés, csak egész hétvégén tanultam, és a hang a fejemben is mély és monoton, a megszokott vidám és feldobott helyett.

namostmár aztán tényleg, a cipő, zsuzsi-cipő :)

előétel :)

Egy kis csemege gyanánt, az egyik cipőről felteszek képet, mert egyelőre abban sem vagyok biztos, hogy jó a minősége az áttöltöttnek :$, ráadásul teára szomjazom, és nemsoká' Született feleségek, és nő vagyok, na. :) Még ha ez nem is annyira látszik a testalkatomon. A csajokkal létrehoztunk fészen egy ilyen régi, cikis gyerekkori képek klubot, 6-an barinők. :) Én is raktam fel pár képet :D, de visszanézve a régieket, az akkor alakommal, egyszerűen nem tetszenek, szóval mostmár teljesen bizonyosan ilyen akarok lenni, amilyen vagyok. Mit ne mondjak, így is szedtem föl, bár mindenki azt mondja, hogy most legalább már nem horpadok be, viszont nem is gömbölyödök, szóval oké vagyok. Azonban továbbra is érvényes, hogy ha betöltöm a 19-et mellplasztikáztatok, és amennyire nyomi vagyok, szerintem a pszichológus fog támogatással beajánlani, mondván, ez a lány anorexiás volt...Ez azt jelenti, hogy mentálisan nem tiszta az, aki nem tudja elfogadni magát? Most elfogadom magamat, csak a lelkemet is fel kell zárkóztatni. :)

feel so close

Érzem magamon a blogolás pozitív hatásait. Sokkal nyugodtabb vagyok, bár ez a mindenes varázsfüzetemnek is köszönhető. (Annyi ilyen varázs szót használok ma, a végén még vicca-nak néz engem valaki, pedig csak simán ilyen ez a mai nap. Furcsa.)
Rengeteg dolgot leírtam a kis mindenesembe, benne vannak a cipővázlatok is, kb az a másik világom, amiben jól érezhetem magamat. Néha azt érzem, nem ezen a világon van a helyem, mert itt minden olyan szürke. Legalábbis a közvetlen környezetemben, ahhoz képest, ami a fejemben lakozik. Talán innen fakad az állandó dekoráló mániám. Már csak azt vetkőzném le magamról, hogy folyamatosan változásokat kell létrehoznom, magamon is. Egy percre sem bírok leállni. Nem bírom elviselni ha rám nehezedik a céltalanság, és a semmittevés, pedig néha olyan jó lenne lelassítani, de talán, Sorskönyvi apparátusom, hogy nekem azt nem lehet. Ki akarom olvasni. 100 oldalam van még, tegnap 2-t bevégeztem, akkor 98. Valahogy az efféle "lélek-kontroll" dolgok közelebb állnak hozzám, mint a Társas lény-féle írások. Az olyanok csak megrengetik az emberekbe és a magamba vetett hitemet is. Na keresek a cipőkről képet Nektek :)!

5 perces hírek :)

Dejó drágult a benzin, képben vagyok.
Zöld teát kortyolok, nemsokára tornám, és mióta nem voltam, azóta legyártottam 3 pár cipőt is. Szóval csekkoljátok a képeket majd. ;)
Ráadásul, androidos telefont kaptam karira, szóval egészen könnyű lesz képeket felrakni. :) Magamról is, hogy lássatok, na nem egoizmusból. :)

revolution

Tegnapi nem túl szentimentális visszatérésemet úgy érzem ideje megkoronáznom. Kb 3 hónapig a gondolataim fogságában éltem, úgy érzem, így utólag. Annyira elfelejtettem mit is jelent befelé koncentrálni. Muszáj kiszűrnöm a sok zaj közül a saját hangomat a fejemben. Talán ez a lelki békém titka, meg egy kiegyensúlyozott párkapcsolat. Lehet ott romlottam el, amikor Attilával, már volt az 2,5 hónapja, szakítottunk. Szeretném hinni, hogy később a férjem lesz, de valahogy nem ég bennem a vágy egy esküvő után. Vagyis eljátszom a gondolattal, de olyankor mindig azt érzem, hogy csak azért teszem, mert a nőktől elvárják, hogy a házasság is az életcél listájukon szerepeljen. nekem egyelőre a legerősebb célom, hogy visszataláljak magamhoz. Nem szabad több pszichológiai könyvet sem olvasnom, mert túlságosan jól megismerem ezáltal az embereket, és viszonylag tudom mit miért csinálnak. És, mint azt már Dórinak a buszon kifejtettem, a tudás hatalom, viszont én nem vágyom hatalomra. Illetve csak egy területen, és az az életem. Beletörődtem már abba, hogy a sorsomat nem én irányítom, ezt is ma fogalmaztam meg magamban, és, hogy maximum csak terelgetem magamat az életutamon, és, hogy csak az függ tőlem, hideget vagy meleget kapok-e a környezetemtől. Perpillanat egy összevisszaság vagyok. Olyan hangosan ordít a fejemben egy állati ösztön, valami aminek ki kellene törnie. Talán egy vad táncolással, átélni az extázist. Így is, minden nap annyira jól szituáltnak kell lenni, hogy belül kiszáradunk és ropikká válunk. Nevetséges hasonlat, de van benne igazság. A fejemben annyi a "misztikus" energia, hogy ha rock zenét hallgatok, akkor érzem, hogy a KisSwici ott belül toporzékol, dühöng és csápol a zenére. Kicsit fel vagyok tüzelve. Ezért is tértem vissza, mert ha most nem adom le a kis üröcskémből a sok salakot, akkor valószínűleg elkezdek majd a forgalommal szembe menni. Mint azt megtudtam, ezt nevezik fiatal én szindrómának...

return :)

Hosszas szünet után visszatérek, úgy érzem már nem bírom tovább a sok gondolattal a fejemben. Az egyetlen bökkenő csak az, hogy ma tanultam meg használni anyu laptopját, és olyan nekem rajta minden billentyű, mint ősembernek a tűz...szóval holnap folytköv. :)