revolution

Tegnapi nem túl szentimentális visszatérésemet úgy érzem ideje megkoronáznom. Kb 3 hónapig a gondolataim fogságában éltem, úgy érzem, így utólag. Annyira elfelejtettem mit is jelent befelé koncentrálni. Muszáj kiszűrnöm a sok zaj közül a saját hangomat a fejemben. Talán ez a lelki békém titka, meg egy kiegyensúlyozott párkapcsolat. Lehet ott romlottam el, amikor Attilával, már volt az 2,5 hónapja, szakítottunk. Szeretném hinni, hogy később a férjem lesz, de valahogy nem ég bennem a vágy egy esküvő után. Vagyis eljátszom a gondolattal, de olyankor mindig azt érzem, hogy csak azért teszem, mert a nőktől elvárják, hogy a házasság is az életcél listájukon szerepeljen. nekem egyelőre a legerősebb célom, hogy visszataláljak magamhoz. Nem szabad több pszichológiai könyvet sem olvasnom, mert túlságosan jól megismerem ezáltal az embereket, és viszonylag tudom mit miért csinálnak. És, mint azt már Dórinak a buszon kifejtettem, a tudás hatalom, viszont én nem vágyom hatalomra. Illetve csak egy területen, és az az életem. Beletörődtem már abba, hogy a sorsomat nem én irányítom, ezt is ma fogalmaztam meg magamban, és, hogy maximum csak terelgetem magamat az életutamon, és, hogy csak az függ tőlem, hideget vagy meleget kapok-e a környezetemtől. Perpillanat egy összevisszaság vagyok. Olyan hangosan ordít a fejemben egy állati ösztön, valami aminek ki kellene törnie. Talán egy vad táncolással, átélni az extázist. Így is, minden nap annyira jól szituáltnak kell lenni, hogy belül kiszáradunk és ropikká válunk. Nevetséges hasonlat, de van benne igazság. A fejemben annyi a "misztikus" energia, hogy ha rock zenét hallgatok, akkor érzem, hogy a KisSwici ott belül toporzékol, dühöng és csápol a zenére. Kicsit fel vagyok tüzelve. Ezért is tértem vissza, mert ha most nem adom le a kis üröcskémből a sok salakot, akkor valószínűleg elkezdek majd a forgalommal szembe menni. Mint azt megtudtam, ezt nevezik fiatal én szindrómának...