összevissza élet

Az előző bejegyzésem is elég zűrzavarosra sikeredett. :D Több témát is megemlítettem, amit igazából szívesebben írnék le tök részletesen, de annyira kevés a rendelkezésemre álló idő és éberség. Ráadásul ars poetikám része, hogy nem hiszek abban, hogy az elmulasztott pillanatok bepótolhatóak a jelenben. Szerintem csupán halmozhatóak a jövőben, mert amiről lemaradtunk azt már bepótolni nem tudjuk, de új lehetőséget kaphatunk a jövőben, hogy kezdjünk valamit ezekkel a pótolhatatlan percekkel. Talán ez egy ilyen önfelmentés. Érzem, hogy más lettem. A stílusom, a belső hangom, a lelkivilágom. Optimista vagyok, csak közben megszaporodtak a világban a rossz dolgok és most kicsit félek. Ráadásul csomószor érzem magam fenyegetve, de ezt szeretném csak a leterheltségemnek betudni. Olyan jó lenne egyik este megint grafikázni. Doboz ember lettem. A művészet a víz a lelkemnek. Most viszont időm sincs rá. Ráadásul, amióta nem futok, elvesztettem a természettel való kapcsolatomat. És ez rettenetes. Súlyos természetanya hiányom van, kellene nekem egy return á la nature. Gondoltam arra is, hogy kisérettségi utáni hétvégén lemehetnénk anyuékkal, vagy akárkikkel vidékre egy napra. Sőt, be kellene hétvégenként ütemeznem egy-egy óra sétát, egyedül. Jó a bicikli, de csak magamat csapom be azzal, hogyha azt hazudom, hogy egy órát tekerni a szobabiciklin felér egy óra futással. Biztosabb a kalórialeadás, meg a karbantartás. Olyan izmos sem leszek. De nem állíthatom, hogy boldog vagyok, ettől, mint a madár, akit megfosztottak a szárnyaitól. Úgy futnék megint, de nem teszem, mert félek a futástól, rájöttem, az érzést ugyan imádom, de a térdeim és a csípőm nem bírja. Fáj fáj. Csak azt nem tudom, hogy az fáj jobban, hogy valóban így érzek, vagy, hogy a becsapom magamat, hogy élvezhetővé tegyem a monoton hétköznapokat. Ezalatt csak a mozgásra gondolok...annyira le vágyódom, az utcára. Szerintem ettől is vagyok ilyen elzárkózott. Gondolkodom rajta, hogy átállok a hétvégi tekerésekre, így hétköznap lenne időm lemenni, csak úgy céltalanul. Még ha szinte lehetetlen is tőlem azt várni, hogy bármit cél nélkül tegyek. Mindenesetre álmodozom a futás alatt látott helyekről, szóval be kell őket "sétálnom". :)