Agnes Dei, Isten báránya. Ez a szó egy újraépülő viszony első köve. legalábbis ha azt vesszük, hogy mamával 5 perce még rosszban voltunk. Igazság szerint annyira el vagyok havazva, vagy elkóvályogva. Nincs időm blogolni, pedig ha kiírom magamból a problémákat az csak segíthet. Mert egyszerűen annyira nyomaszt a gondolat, hogy mama leépül. 76 éves, és egyre furcsább dolgai vannak, és azt veszem észre, hogy nem tud örülni a mi örömünknek, viszont nyeregben érzi magát ha baj történik. Néha nem győzöm figyelmeztetni, hogy dobjon ki maga után piszkos zsepiket, és higgyétek el, nem épp felemelő látvány, hogy a gép előtt is nyálkagombócos zsebkendők hevernek. Egyre jobban hasonlít egy kisgyerekre. Viszont a jelenlététől megőrülök, és ezt nem tudom hova tenni magamban. Főleg, hogy olvasom, illetve ma olvastam ki ennek az anorexiás lánynak a naplóját. Nagyon jó, tanulságos, tetszik, hogy pszichológiai szempontból is elemzi magát, gondolom a pszichológus szócsövével. Szócsőről jut eszembe, hiányzik Olivér. Olyan, mint egy harmadik iker, rengeteget lehet vele röhögni. Örülök, hogy van Dórinak. :)