megvilágosodás

És akkor rájövök, hogy tulajdonképpen semmit nem tettem már mióta másokért. Lehet ez is a baj. Hogy szeretném magamat jó embernek érezni, de nem tudom ezt érezni, mert nem szeretem azt, amilyen a világ körülöttem, hogy a legtöbben csak elvesznek, de nem adnak. Ugyanakkor én mit adok? Próbálok ugyan kedves és emberszerető lenni, de ilyen besavanyodott állapotomban sajnos ez nekem sem megy. Burokban érzem magamat, hirtelen szűk a világ. Hirtelen azt érzem ismerem az egészet. Közben tudom, hogy mégsem, és hogy semmi sem fekete és fehér. Ugyanakkor meg tudom érteni azokat a magyar költőket például, akik "elégedetlenségük" miatt kiugrottak az életből. Én sem nagyon tudom, hogy mitévő legyek igazából. Mert innentől indul meg az "élet", ami valahol egyenlő egy fajta romlasztással...ahol már nem vagyok gyerek, nem vagyok ártatlan többé, és egyre jobban behálózza majd az életemet a pénz. Valahogy nem tudok ezekkel a gondolatokkal megbirkózni. Szóval a problémám elég összetett, és hatalmas stressz a számomra, hogy ebben a pillanatban sem nagyon tudom hol állok, hova tartozom, ki vagy mi vagyok. Annyi bennem a kérdés, magamat és a jövőt illetően. Nem tudom ez ilyenkor mennyire természetes...hogy ennyire nem vagyok képben. Közben pedig, szabadságom utolsó heteit élem. Ez is idegesít. Most is itt ülök a melegben, és éppannyira vagyok tanácstalan a holnapot, vagy a ma estémet, mint a jövőmet illetően. Nem tudom mit tegyek, csak vagyok...krízisnek nevezik ezt, vagy minek? Menjek el tanácsadásra, vagy mi? Mit tegyek? Merre legyek? Ki tudna segíteni rajtam? Nekem nem megy. Alapjába véve mindig magabiztos és határozott voltam. De most még mindig érzem, hogy "zörög a haraszt", hogy a lábam alól kicsúszott a talaj egyszer, és most még mindig szédelgek. A nyár maga olyan biztos volt, de most, hogy egyre közeledik a vége...most nem tudom mi legyen.