A másik oldal

Lassan már 5 hónapja, hogy nem nevezhetem magamat szingli lánynak, ami tőlem furcsa. Ugyanakkor azt érzem, hogy bármennyire is boldog vagyok, és szeretem, és ő is szeret...az ő racionalitása állandó késszúrás a testembe. Én annyira nem ilyen vagyok, sőt. Mindenben teljesen egymás ellentétei vagyunk. Az elfogadás terén is. Most ami a legjobban zavar, hogy nem kezeli hozzám/vagy akárkihez, de méltó módon ezeket a különbségeket... Én pedig nagyon érzékeny vagyok az ilyen "el nem fogadásra", főleg, mert mindig próbálok kedves és nyitott lenni, anélkül, hogy valakit kényszerítenék akarata ellenére, hogy mondjuk hallgasson végig egy egész IronMaiden lemezt... Ezen nem tudom túltenni magamat. Ráadásul ez az utóbbi egy hét, nagyon megviselt mellette. Elveszítette a telefonját, és bármennyire próbáltam "jófej" lenni vele, én kaptam a hideget, meg az idegeskedést...És nem, nem tudok ezen túllépni olyan könnyedén, mert azóta is, még ha "meg is lett beszélve", de valami megváltozott bennem... Szeretem őt ugyanúgy, de kicsit nélküle kell legyek, hogy ne bántson... Nem tudom megfogalmazni mit értek pontosan bántás alatt, de nem akarok a számomra kívülről már "megszürkült" párok cipőjébe bújni, akik rezzenéstelen arccal ülnek egymás mellett a buszon vagy a metrón, és csak megszokásból fogják meg egymás kezét. Én szívvel-lélekkel akarok részt venni a kapcsolatban, de jelen helyzetben, mintha ez nem menne. És ő sem olyan vidám..most, vagy már. Nem tudom. De kihangsúlyozza, hogy szeret. Többször is, jobban is, mint én. De akkor miért érzem magamat olyan bénán mellette? A lányok is megjegyezték, hogy most mintha picit rosszabb kedvű lenne. Szombat este együtt buliztunk. Akkor sem volt benne olyan sok életaktivitás, ami azt illeti, pedig nekem kell az izgalom, kell az élet. És amikor rájövök, hogy bennem kettőnk helyett van a szenvedély, és a művészet iránti szomjazás, az már nem olyan klassz dolog. Szóval nem tudom...nem akarok szakítani vagy ilyesmi, meg sem fordult a fejemben. Csak ezt nem tudom most hova tenni. Főleg, hogy a szabadnapokat is a legrosszabb időpontra időzítette. Majd a tegnapi pipázásnál is...mintha már a fiúk nem is hívnák őt annyira-annyiszor, mert neki már "csaja van", nekik pedig nincs. Tipikus hozzáállás. Andrással meg folyamatosan csipkelődnek... Ugyanakkor nekem András társasága nagyon üdítő, de nem akarom ezt azért érezni, mert Pityu már az enyém, és akkor az új az érdekes, az új az izgalmas. De tény, hogy bár picit jobban erősítene a kapcsolat érzelmi oldalára...nem tudom, lehet-e ilyet kérni, vagy mitévő legyek.